Ez a folyamat általában alkalmazottak elbocsátásával, és fejlesztőstúdiók leállításával jár együtt, azonban a legfrissebb, az internetet beszáguldó, egyelőre meg nem erősített hír mégis sokkolóan hat. Azt állítja, hogy az EA bezárhatja a Black Box csapatot, amely akár azt is jelentheti, hogy a jövőben nem látja meg több Need for Speed alkotás a nap sugarait.
Biztosan eddig csak azt tudjuk, hogy az EA fejesei úgy döntöttek, hogy az előzetes tervek ellenére nem húznak fel egy újabb stúdiót Vancouverben, amely eredetileg a város környékén székelő fejlesztők (Black Box, EA Canada) kisegítésére, munkaterületük nagyobbítására jött volna létre. Az okokat pedig a gazdaság gyengélkedése mellett a rossz eladási statisztikákkal magyarázták. Amelyben kulcsszerepe van a legfiatalabb NfS-nek, az Undercovernek is, amelynek (világviszonylatban) még a november hónapi top20-as listába sem sikerült magát beküszködnie.
Az EA részéről a szóvivő, Colin Macrae nyilatkozott az ügyben, de a lefújt építkezésen kívül másról nem igazán beszélt, mindössze azt említette meg, hogy a munkaerő csökkentése várható. Tehát az első bekezdésben leírtak egyáltalán nem biztosak, és őszintén szólva meg lennék lepve, ha valóban bekövetkezne az eddig sikeres csapat feloszlatása, és a kiadó egyik fejőstehenének (az idei évtől eltekintve) likvidálása.