Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Minden jel arra utal, hogy a Sega csapata szeretné minden eddiginél népszerűbbé tenni a Valkyria Chronicles-sorozatot, amit nem csak a folytatással, a HD feldolgozással vagy a nyugati változattal szeretnének nyomatékosítani. A csapat megbízásából ugyanis Tokióban nemrégiben megnyitott az első olyan kávézó, amely a Sweet Paradise név alatt teljes egészében a Valkyria Chronicles-sorozatra koncentrál.
Habár az egységet kávézónak titulálják, a kávé mellett különféle egyéb italok, koktélok és ételek is kaphatók, így a rajongók ihatnak például Selvaria tejeskávét és ehetnek mellé egy kis Isara csokitortát.
Mivel a legtöbbünk számára bizonyára csak álom eljutni Tokióba, és személyesen felkeresni a kérdéses vendéglátó-ipari egységet, ezért elhoztunk nektek néhány képet a helyszínről, hogy legalább ilyen formában átélhessétek ezt a különlegességet.
totyak
9 éve, 10 hónapja és 3 heteElsőre ezt gondoltam, ez igen érdekes. Aztán belegondoltam, hogy mi is ez tulajdonképpen. Ugyanolyan ételeket, italokat árulnak, mint máshol, csak ráteszik a játékfigurák képeit. Rájöttem, hogy nem is olyan nagy szám.
golem
9 éve, 10 hónapja és 3 heteA játékhoz passzoló bútorokat is tehettek volna bele, ami a hanglatot áraszt. De nem rossz így sem.
rdave
9 éve, 10 hónapja és 3 heteÉn a legalja kocsmáért is elmennék Tokióba, szóval jó ez… 😄
warriorautobot
9 éve, 10 hónapja és 3 heteNagyon jók azok a kávék. Az a tank süti is nagyon pofás. 😄
Ha arra járnék tuti elpusztítanék egy tankot. 😄
sarakrael
9 éve, 10 hónapja és 3 heteA tank süti nagyon aranyos, valaki mutassa meg a Barcraft tulajoknak, hátha ők is átvesznek innen néhány ételt/italt.