Vadiúj előzetessel készülhetünk fel az Assassin's Creed Valhalla utolsó kiegészítőjére

2022. november 28.
5.2631
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mikee profilja, adatai
Mikee
Nyakunkon az Assassin's Creed Valhalla utolsó kiegészítőjének, a The Last Chapternek a megjelenése, a Ubisoft pedig egy friss kedvcsinálóban foglalta össze, hogy milyen feltételeket kell majd teljesítenünk ahhoz, hogy Eivor történetét végleg lezárhassuk.

A szeptemberi nagy frissítés után jön az utolsó nagyobb csomag az Assassin's Creed Valhalla-ba, december 6-án érkezik a The Last Chapter névre hallgató DLC, amihez most egy rövid összefoglalót is kaptunk videó formájában. Mivel a játék nem kap Game+ módot, így ez a küldetéssorozat lesz a kvázi lezárás, természetesen előtte nem árt az alapjáték végére érni.

A ködös és mindig borús angolszász hon minden zugát be kell majd járnunk, emellett az Asgard és a Jotunheim történetszálát is be kell fejeznünk. Az Order of the Ancients összes tagját likvidálnunk kell, a Ravensthorpe kikötőnket ötös szintig kell felfejlesztenünk, továbbá a Jomsvikings barracks épületre is szükségünk lesz majd.

Jó hír viszont, hogy az Assassin's Creed: Valhalla - The Last Chapter DLC teljesen ingyenes lesz minden platformon, december 6-án érkezik majd meg PC-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re, PlayStation 4-re és PlayStation 5-re a játék sztoriját lezáró történetcsomag.

Nézd nagyban ezt a videót!



2 hozzászólás

fighterlaci

1 éve, 1 hónapja és 8 napja

Fura hogy még mindig jönnek hozzá cuccok, AC-re nem jellemző.

válasz erre

Moby Dick

1 éve, 1 hónapja és 8 napja

Jó, hogy ingyenes lesz.

válasz erre
Assassin's Creed Valhalla
10.490 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

M.O.R.P.H. profiljaManiac profilja