Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Acer korunk egyik legnagyobb technológiai óriása, rengeteg területen vannak jelen, sok szegmensben pedig egyenesen a legnagyobbak között tanyáznak, egy felkapott piacot azonban még nem hódítottak meg. Ez a virtuális valóság piaca lenne, ahol jó néhány óriás már bepróbálkozott az első és második generációs termékeivel. Az Acer-től nagy erőfeszítéseket még nem láttunk ezen a területen, bár idén valamit elkezdtek a StarVR kapcsán.
Nemrég egy érdekes bejelentést tettek, hiszen megemlítették, hogy 2017-ben érkezik az Acer VR hátizsák, melyet a HP-tól és a Zotac-tól eltérően elsősorban nem az átlagfelhasználóknak készítenek. A vállalat ugyanis az üzleti szektort célozza meg új termékéve, ami egy igen érdekes ötlet, hiszen a hátizsákos VR megoldást eddig inkább csak a szórakoztatói oldalról ismertük meg.
Jövőre bizonyára többet tudunk majd a fejlesztésről, illetve a VR piac feltérképezésével előbb-utóbb a Predator családba is számíthatunk valami meglepetésre.
kpal
9 éve, 3 hónapja és 3 heteEzzel is fejlődik sok minden ,hasznos lehet mert ebbe az irányba mennek a trendek.
totyak
9 éve, 3 hónapja és 3 heteMire jó ez? Csak cipehetem benne a VR felszerelést, vagy esetleg valami plusz funkciót is ad (tápellátás, hanghatások). Csak mert menet közben annyira nem lehet beleélni magad a VR élménybe, mert elbäsz a busz. Amúgy meg, ha otthon vagyok, minek a hátizsák?
5t3v3nk3
9 éve, 3 hónapja és 3 heteEz egy halott( és szerintem gáz) ötlet..😄
warriorautobot
9 éve, 3 hónapja és 3 heteHa az üzleti vonalon maradunk akkor egy lakberendezőnek ez nagyon jó lehet ha van rá valamilyen lakberendezős program hogy a kliens lakását berendezze majd a meglévő házban végigmenjen ezzel a tatyóval és megcsodálja a jövőbeli házának a berendezését.
Ez mondjuk csak egy tipp a használatra.
venoman
9 éve, 3 hónapja és 3 heteEhez nem tudok mit hozzá fűzni.Elmagyarázhatnák most mi van azzal a hátizsákkal ? 😄
drenzer
9 éve, 3 hónapja és 3 heteHasonló formákkal bírt 97ben a kezdő sulis táskám az első osztályban 😄