Uwe Boll természetesen nem feledkezett el Postal Dude-ról, így most a rajongóktól kér segítséget, hogy megvalósítsa nekünk a Postal 2 filmet.
A rendező legenda hű maradt a nevéhez és a Kickstarter kampány videóját és a leírás elejét poénra vette, így olvashatunk ott olyat, hogy az összes befolyt pénz kokainra lesz költve.
De ahogy ott is írja, komolyra fordítva a szót, Uwe Boll 500 000 dollárt akar összegyűjteni, hogy elkészüljön a film. Ennek reményében a szokásos egy hónap helyett két hónapig fog futni a kampány.
A teljes menetrendet is megkaptuk a filmmel kapcsolatosan, így kiderül, hogy 2013 őszén a film történetén dolgoznak majd (természetesen ha sikerül a gyűjtés), aztán télen szereplőket keresnek. 2014 tavaszán megkezdődik a forgatás, majd 2014 augusztusára ígérik a filmet.
Személy szerint kíváncsi vagyok, hogy mi is lesz ebből. Örülnék ha folytatódna a Postal film.
paulmarlow
12 éve, 4 hónapja és 2 heteNe adjatok neki 1 fityinget se!!!!!
marco
12 éve, 4 hónapja és 2 heteRemélem, az utolsó mondatod tömény poén volt. Ez a pali a szakma szégyene, a xyz kategória utáni selejteket tömeggyártó elmebeteg barom.
El nem tudom képzelni, hogy lehet olyan silány szart csinálni amit ez az amatőr idióta képes filmről filmre elkövetni.
Kár az alapanyagért.
És figyeljétek meg hogy össze fog jönni neki a pénz.😖😖😖😖(frank)
mrxten
12 éve, 4 hónapja és 2 heteérdekes, ha egy saints row 4-ről van szó azt mindenki imádja
pedig semmivel sem kisebb ostobaság mint Uwe Boll „alkotásai”
nagyjából egy kategória…
wegh
12 éve, 4 hónapja és 2 heteHa jól rémlik még aláírást is gyűjtöttek, hogy ne készítsen többet „filmet”. De sajnos nem jött be 🙁
marco
12 éve, 4 hónapja és 2 heteA kettő közti különbség, hogy az egyik egy poénra vett játék, a másik pedig jó alapokból jó film helyett ócska silány undorító végtermék.
Tehetségtelen barom.
Rühellem, amiért képes megszégyeníteni SOKKAL jobb filmre érdemes játékok címeit.
csd14prime
12 éve, 4 hónapja és 2 heteEn elosszor PORTAL 2 FILMET olvastam XD
darkomen
12 éve, 4 hónapja és 2 heteElőre féltem az állásomat ettől a kijelentésemtől, de a Postal film az nekem még tetszett is. Jókat röhögtem rajta.
Uwe Boll többi munkásságát én is gyűlölöm, mert tényleg jó játékokat szégyenít meg az amiket csinál.
A Postal film az tényleg kiemelkedőbb, mivel ott alapból magának a játéknak sincs semmi alaptörténete, így nem sokat tudott rontani rajta. (Jó most mellékes, hogy van benne néhány olyan dolog, ami érdekes, de na…😉
mrxten
12 éve, 4 hónapja és 2 hetenem értek egyet 🙂 ő sem veszi komolyan a munkáit
ő is poénra vett dolgokat csinál
sőt van némi értelmi vonatkozása is annak amit csinál ugyanis egyfajta ferde tükröt állít a nagy költségvetésű űberpopuláris kasszasikere elé
nagyjából ez a célja a filmjeivel nem a komolykodás
darkomen
12 éve, 4 hónapja és 2 heteez jó is lenne, de akkor ne az olyan játékok történetével csinálja ezt, amelyek megérdemelnének egy rendes nagy költségvetésű filmet
marco
12 éve, 4 hónapja és 2 heteBlair Witch. Kis költségvetés, kiváló film.
Uwe Boll meg egy tehetségtelen f**z.
mrxten
12 éve, 4 hónapja és 2 hetea postal? 😄 most viccelsz? minek ahhoz 100000000 dolláros költségvetés, hogy filmre vidd ahogy macskát dugsz egy sörétes csövébe vagy lehugyozol egy járókelőt az utcán :d most komolyan…
vendeg
12 éve, 4 hónapja és 2 heteNézzétek meg a Rampage-et, azt is ő csinálta, és utána mondjátok, hogy amatőr és nem tud filmet csinálni (ha akar)! És ez nem vicc…nagyon nagy film!
csirkee
12 éve, 4 hónapja és 2 hete100% hogy össze fog neki jönni, mert a sok buta amerikai emberek tetszik
darkomen
12 éve, 4 hónapja és 2 hetenem pont a Postal-ra gondoltam
A Postal-t kifejtettem előzőleg, hogy alapból nincs története, így az amit csinált Uwe Boll vele az még elfogadható…
de azért egy Alone in the Dark vagy egy Bloodrayne megérdemelt volna egy rendes filmet
mrxten
12 éve, 4 hónapja és 2 heteebben az esetben nem tehetségről beszélünk
itt a két végletről van szó amikor eladnak egy szar filmet millióknak csak mert rengeteg pénzt ölnek abba, hogy látványos legyen, az már nem számít hogy semmi tartalma, története sem mondanivalója nincs
ő a másik véglet olcsón csinál szart nem titkolt célzattal
vendeg
12 éve, 4 hónapja és 2 hetemarco nézd meg a Rampage-et, rögtön megváltozik a véleményed, eskü…keress rá imdb-n!
marco
12 éve, 4 hónapja és 2 heteOk, köszi a tippet. Megsasolom.🙂
hank
12 éve, 4 hónapja és 2 heteAz egyik legkedvesebb játékomat tovább akarják gyalázni? 😮 A film első részének nem volt értelme… meg hát minek töri magát az a szerencsétlen azon amihez nem is ért. De egyéb ként adnék neki pénzt van itthon egy rakás 1 forintos megnézném hogy abból milyen filmet tud csinál 😄
durii
12 éve, 4 hónapja és 2 heteÉn személy szerint várom. Szeretném látni, mit kreál.
rdave
12 éve, 4 hónapja és 2 heteMinőségbeli változás nem lenne. 😄
totyak
12 éve, 4 hónapja és 2 heteAz a baj, hogy ennek a hülyének pillanatok alatt sikerülni fog összeszedni a kért összeg többszörösét, aztán csinál belőle egy hulladék filmet, míg mondjuk értelmese projektek meg nem jutnak előre, mert nincs támogatás. Ez valamit elárul a társadalmunkról is.
juhaszandor
12 éve, 4 hónapja és 2 heteÉn nem tudom elhinni, hogy a postal-ból lehet filmet csinálni.
alice
12 éve, 4 hónapja és 2 heteMár megint ez a csávó.. nem tud lenyugodni, hogy kakit csináljon a király gamekből? most komolyan? Pedig örültem, hogy egy ideje csöndben kuksol mióta nem jöttek össze a tervei legutóbb…
Blood Rayne egy siralmas film lett, egyedül a csaj nézett ki elég jól Raynenek és ennyi ebben ki is merül, am köze nem volt a gamebéli karakterhez… mikro a csávóra másztott, szabályosan sírtam, hogy ez mi?!
mondjuk a Postalt nem nehéz elszurni, szóvl zöld utat adok neki, de bármihez amihez ennek a csókának köze van, én nem valószínű, hogy megnézem ˇAˇ
mrxten
12 éve, 4 hónapja és 2 hetenem értitek a lényeget 🙂
lentebb leírtam
natin95
12 éve, 4 hónapja és 2 heteTe jó ég.
Remélem nem ő akarja csinálni…
dns
12 éve, 4 hónapja és 2 heteMi lenne, ha kiírnánk gyűjtésre 1 milliót azért, hogy NE készüljön el?😛
raiden
12 éve, 4 hónapja és 2 hete😄…nem is rossz ötlet…😄
lolz
12 éve, 4 hónapja és 2 heteHát szerintem simán össze fog jönni neki a pénz.Már csak remélni lehet hogy végre csinál valami jó filmet is.😄
raiden
12 éve, 4 hónapja és 2 heteA nagy számok törvénye alapján egyszer majd sikerül is neki.
Egy dolog aggaszt csupán…A Nap,cirka 5 milliárd éven belül elnyel minket vörös óriásként.Úgyhogy húzz bele Uwe fijam!😄😄😄
jezzahun
12 éve, 4 hónapja és 2 hetemost ez komoly? inkább ne tegye tönkre a postal nevet….
hank
12 éve, 4 hónapja és 2 heteKéső már meg tette párévvel ezelőtt.