Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A BlackBerry hívei örülhetnek a túlélésnek, ám a jó hírek után már a fejlődéssel kell foglalkozni, a fejlesztések eddig elsősorban az okostelefonok piacán történtek, amit jó néhány új modell és egy új rendszer is jól mutat. A kanadai gyártónak azonban néhány éve volt egy táblagépes projektje is, mely a Playbook nevet viseli. A készülék hazánkban nem igazán ismert, a gyártó szimpatizánsai azonban a mai napig jól használható gépként tekintenek rá.
Már több alkalommal felmerült, hogy folytatódik a széria, pláne a táblagépek rohamos terjedését tekintve lenne ez jó ötlet, azonban vélhetőleg a gyártó nincs olyan helyzetben, hogy rengeteget áldozzon a fejlesztésre, melynek esetleg újabb bukás lehet az eredménye. Francois Mahieu a gyártó illetékes elmondta, hogy gondolkodnak ezen az opción, ám azt is hozzátette, hogy egy esetleges új BlackBerry táblagép megjelenésére nem érdemes mostanság számítani.
marco
11 éve, 10 hónapja és 3 heteA mai napig az egyetlen olyan táblagépnek látom, amit tudtam is használni valamire. Nem sokra ezt sem, de legalább minimális értelme volt.
Ha lenne utód, akkor csakis akkor van értelme, ha újat hoz (mint pl maga az OS10 úgy ahogy van), ha csak egy újabb tábla, akkor bukik, az teljesen biztos.
paulmarlow
11 éve, 10 hónapja és 3 heteÉn alapon nem értem ezeket a hordozható mini pc- körüli emberekből adódó, téves hiteket.
Az emberek többsége akinek tabletje van az elvárná hogy egy mini laptopot kapjon a laptoposok meg egy hordozható pc-t amin tökéletesen fusson a crysis 100. epizódja. :Đ
Számomra ami vonzó volt mobilitás terén az a notebook, sajnálom hogy hamar lecsengett az a „divat”.Számomra egy ilyen hordozható eszköz arra lenne csak hogy kapcoslatot tudjak tartani az internet világával, meg talán arra hogy üres perceimben filmet tudjak nézni.A többire ott van az asztali pc.
marco
11 éve, 10 hónapja és 3 heteUltrabook váltotta ki, aminek egyetlen hátránya a netbookhoz képest (gondolom azt akartad írni, nem a notebookot) az ára. Ami még most is brutális tud lenni.
Sokan valóban komoly téveszmében vannak amikor a tabletre mint kis pc-re tekintenek…🙂
paulmarlow
11 éve, 10 hónapja és 3 heteigen netbookra gondoltam. 😄
totyak
11 éve, 10 hónapja és 3 heteFel kell dobni ezt is KickStarterre 😄
mnorbi
11 éve, 10 hónapja és 3 heteNem is hallottam még a BB táblagépről. 😄
vendeg
11 éve, 10 hónapja és 3 heteNem sikerült túl jól a bevezetés. Pedig az eddigi legjobb tábla ami megjelent, az biztos. Tök egyedi UI, valódi multitask, stb…