A játék az Unearthed: The Trail of Ibn Battuta címet viseli, ami már önmagában is úgy hangzik, mintha az összes Uncharted címet egy hordóba öntve legurították volna valami sziklás meredélyen. Aki hisz a „szerelem-első-látásra” elméletben, az vessen egy pillantást az alábbi gameplay trailerre és döntse el: akar-e hallani erről az egészről, vagy inkább egy válrándítással továbbáll? [A fejlesztés még csupán alfa-fázisban van, szemkápráztató vizuális inputra tehát egyelőre ne számítsatok.]
Az Unearthed-ről korábban úgy értesülhettünk, hogy csupán az olyan platformokra látogat el, mint az iPhone, PC/Mac, iPad, Android és PSN, azonban nemrégiben az XBLA, valamint WiiWare jelzéssel az oldalán is feltűnt egy játékoldalon.
A klón sztorija Faris Jawadról (*köhm-Drakeről-köhm*), a félelmet nem ismerő kalandorról szól, aki egy meghívásnak eleget téve Marokkóba utazik, ahol is a híres muzulmán, bizonyos Ibn Battuta nyomába ered, keresztül-kasul a közel-keleti régiókon.
A fejlesztő Semaphore elmondása szerint a játékban „egy istentelen szövetség milíciájának vezetőjét, egy fegyverkereskedőt és egy tehetős, régiségekben utazó csempészt kell legyőznünk, akiket ugyanaz a cél vezérel”.
Semaphore-ék szerint a játék a platforming, a közelharc és a lopakodós játékélmény „sajátos ötvözete” lesz.
Az Unearthed angol és arab nyelven egyaránt kapható lesz, mégpedig a Semaphore állítása szerint amolyan „epizodikus formában”, melyekben flashback-ek és filmsorozat-szerű befejezések hidalják át a különböző részek közti űrt.
marco
14 éve, 6 hónapja és 3 heteEz a förmedvény maximum a nevében hasonlít A játékra. Vicc, kabaré.🙂
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 3 heteTyűha! Ez valami garázsproject?! Tomb Raider Angel of Darkness mozgás azért odaver! 😄
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 3 heteHát a saudigamer meg a semaphore nevek nem sok jót sejtetnek.😄
agoston
14 éve, 6 hónapja és 3 heteMár elmúlt április elseje. 😄
marco
14 éve, 6 hónapja és 3 heteEzek más naptárt használnak.😄
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 3 heteatyaúristen ez mi?😄😄😄
shade
14 éve, 6 hónapja és 3 heteHát, ez egy Unreal Development kit-ben készített amatőr vacak…😄 Olyan 40% esélyt adok neki, hogy ki sem adják. 😄
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 3 heteszörnyű!!!
braddock
14 éve, 6 hónapja és 2 heteHa ilyen lessz a játék akkor inkább kihagyom!
marco
14 éve, 6 hónapja és 2 hetePedig ilyen lesz. Gagyi.🙂