A bezárása előtt az iTunes után a világ második legnagyobb fizetős letöltőoldalaként számon tartott allofmp3 számos pert kapott a nyakába, és mind az amerikai, mind a brit jogtulajdonosok szerint működésének esetleges újraindulása a vonatkozó törvények nyílt megsértése lenne. A jelek szerint azonban éppen ez történt, mivel nemrég egy orosz bíróság úgy döntött, nem sértik meg a helyi törvényeket. Mindez azok után történt, hogy a tulajdonos Denis Kvasov szellemi tulajdon elleni bűntett miatt komoly eljárás előtt állt. Az orosz törvények azonban meglehetősen megengedők e tekintetben, így felmentették, és megnyílt a lehetőség az újraindulás előtt. Ez a valóságban is be fog következni a weboldalon elhelyezett üzenet szerint, annak ellenére, hogy még megfellebbezhető az ítélet.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A nagy erőkkel támadott, majd betiltott allofmp3.com minden külföldi tiltakozás ellenére újraindul, mivel egy helyi bíróság szerint nem sértette meg az Oroszország területén érvényes törvényeket. A jogvédett zenei felvételeket illegálisan terjesztő oldalt hosszú előkészítés után főként amerikai nyomásra beperelték, majd júliusban bezárták. Az allofmp3-mal az volt a gond, hogy ugyan fizetős letöltő szolgáltatást nyújtott, ám bevételeit korántsem a nemzetközileg elfogadott normák szerint osztotta meg, így jelentős kárt okozott a zenészeknek és kiadóknak.
lolz
12 éve, 5 hónapja és 2 heteHát ez a site már nem működik.De van helyette most már kis-millió másik oldal.😄