Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Még meg se jelent a Dantes Inferno, de az azt fejlesztő csapat máris információkat közölt a játékhoz érkező első letölthető tartalomról. Ilyenkor általában elgondolkodunk azon, hogy ha ilyen gyorsan megjelenik egy kiegészítő, akkor miért nem került bele a bővítmény az alapjátékba. A DLC állítólagos tartalma azonban egy csapásra szertefoszlatja ezt a gondolatsort, hiszen olyan dolgok találhatóak benne, ami miatt az ember nem elmélkedni, hanem játszani akar. Most azonnal.
A Dantes Saint Lucia névre keresztelt bővítményben ugyanis megjelenik egy új, játszható karakter, maga Lucia. S hogy ennek miért is örülünk? Mert az EA hivatalosan is bejelentette, hogy a DLC letöltése után lehetőségünk lesz kooperatív játékmódra. Így tehát a Dantes Inferno az első olyan God of War klón, amiben barátainkkal együtt kaszabolhatjuk szét az ellenfeleket. További érdekesség, hogy a kiegészítőben mi magunk is összeállíthatunk csatákat, amiket aztán feltölthetünk a játék közösségi oldalára, ahol a többi játékos pontozni is tudja az általunk kreált pályát. Kell ennél több? A Dantes Inferno elvileg Február 12.-én érkezik a boltokba, csak győzzük türelemmel..