Új játékbejelentések az id Software-től az E3-on

2009. április 15.
1.6361
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
A játékipar nagyjai már lázasan készülgetnek a színfalak mögött a júniusi E3 Media & Business Summit-re, rengeteg nagy volumenű bejelentést várunk idén is.
 

Többek között a Nintendo előre jelezte, nem kívánják megismételni a tavalyi bakit, az idei konferencia valóban ígéretesnek bizonyul majd. Nem különben az id Software, amely stúdió több, eddig be nem jelentett játékát szándékozik bemutatni a hatalmas gamer seregszemlén.

A csapat fejese, Todd Hollenshead elmondta, hogy ugyan jelen lesznek a rendezvényen, de saját standot nem fognak állítani, viszont lesznek vadonatúj játék leleplezéseik. Azok kilétéről semmit sem volt hajlandó elárulni, hiszen megállapodások kötik a kiadókkal. Az eddig be nem jelentett anyagaikat az azokat publikálók saját standjainál lehet majd első ízben szemrevételezni, esetleg kipróbálni őket, bár arról nem tudunk, hogy mik és milyen készültségi állapotban lesznek jelen a stúdiótól. Elviekben a Wolfenstein-t kicipelik majd egy villantásra, sugallta Tod Hollenshead. Nos, id Software szimpatizánsok, lehet találgatni, mik lesznek azok az újabb címek.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja