A technológiai szempontból igen fontos, de talán kevésbé látványos lépés várhatóan a Mac OS X beágyazott teljes verziójának bemutatkozása lesz a cég médialejátszóiban, a korábbi Pixo hatások nélkül. A cég ezzel lassan közös platformra hozná minden eszközét, ami kibővíti szoftveres lehetőségeit a jövőben. A látványos bejelentések között azonban várhatóan négy új iPod szerepel, vélhetően mindegyikük NAND flash alapú lesz. Megújulhat mind a csúcskategóriás videólejátszó és a belépő szintű iPod Nano is. Távol-keleti források szerint, ahol az Apple médialejátszói készülnek, a cég végre előáll majd egy a készülék teljes felületét kitevő kijelzővel ellátott médiaeszközzel is, ez nagyjából az iPhone-ra hasonlíthat, ám iPod külsővel és telefonfunkciók nélkül.
Aki tehát új készülék vásárlásában töri a fejét, talán érdemes várnia néhány napot, hiszen talán az igényeinek megfelelőbb készülékek jelennek meg, vagy az új modellek miatt csökken az eddigi változatok ára.