Már a megalapításukkor komoly figyelmet kaptak a médiától, lévén egyrészt az Activision szárnyai alatt tették le az alapkövet, másrészt mert igazi játékipari veteránokból áll a brigád. A gárda ráadásul eléggé szeret titkolózni is, hiszen anno semmi pénzért nem voltak hajlandók elárulni, min dolgoznak a háttérben, most pedig a frissített, és vadonatúj honlapjukon, amelyet a mai napon indítottak útjára, kiteregették a szennyest.
Még ha szennyes lenne... Korábban már több forrás is emlegette, hogy a Sledgehammer munkatársai bizony csatlakoznak a Call of Duty-sorozathoz, és ők fogják elkészíteni az egyik, jelenleg ismeretlen jövőbeni epizódot. A programozók természetesen mélyen hallgattak, teljes hírzárlat volt körülöttük, a frissen indult honlapra kattintva (ITT elérhető) azonban rögtön feltűnik, de legalábbis, ha az Our Games menüponthoz érkezünk, egy Call of Duty logó, alatta egy FPS stílusmegjelölés, amely félreérthetetlenül jelöli, hogy mit is szeretne az ifjonc brigád. Vajon az Infinity Ward helyébe lépnek? Esetleg valami új CoD megalkotásába kezdenek? Kérdéseink feltehetően sajnos nem mostanában fognak választ találni.