Bár az úriember annak ellenére, hogy biztosan tudhat valamit, nem tudta épkézláb érvekkel megindokolni kijelentéseit, azonban, ha belegondolunk, hogy a GTA IV mikor is érkezett meg konzolokra, éppen itt lenne az ideje az új epizód bejelentésének, amelyet Divnich 2011-re esedékes megjelenési dátummal ruházott fel. Továbbá mesélt még az érdeklődő újságíróknak arról, hogy nem hinné azt, hogy a Microsoft vagy a Sony exkluzív címévé lépne most elő a program (a Sony kétség kívül erős masinája miatt felreppentek ilyen pletykák), bár jelenleg azért azt se vegyük teljesen készpénznek, hogy a Rockstar valóban bejelentést tervez az idei E3-ra. Logikus lenne, örülnénk is neki, de inkább várjuk ki a végét, azonban mivel egy nem kis személy nyilatkozataiból csemegéztünk, a reménysugarat is nyugodtan gyújtsuk meg magunkban!
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egy új Grand Theft Auto játék bejelentése előtt kétség kívül mindig elkezd forrni a levegő. Bár a PC-s játékosok még mindig nem heverték ki a negyedik epizód elbaltázott indulását, valamint a két ígéretes DLC - egyelőre - kizárólag konzolokra való megjelenését, egy új GTA, mondjuk úgy, GTA V bejelentése biztosan nagy reményekkel töltené el minden platform szerelmesét. Jesse Divnich pedig, az Electronic Entertainment Design and Research igazgatója úgy nyilatkozott a GameInformer magazinnak, hogy szerinte a júniusi E3 kiállításon egy új Grand Theft Auto mutatkozik majd be a nagyközönség előtt.
marco
16 éve, 2 hete és 6 napjaEz valóban örömhír lenne. Már nem tudom, hányadszor veszem elő hónapról-hónapra a négyet.🙂 Jó és időszerű lenne egy új, ez tény.
vendeg
15 éve, 2 napja és 18 órájaTudnék neki örűlni 😄
lacyboy
15 éve, 2 napja és 18 órájaElméletileg a mostanin lesz mrá info az Vről
ajstyles
15 éve, 2 napja és 17 órájaahh nagyon fafi lenne:🙂))