A dátum, de leginkább a novemberi premier időpontja már nem először kerül szóba a Wii U-val kapcsolatban, de maguk az illetékesek még mindig úgy hallgatnak, mint a sír, holott amennyiben igazak a fentiek, úgy már éppen itt lenne az ideje egy hivatalos bejelentésnek.

A fenti információkról egyébiránt kiderült, hogy a PDP csapata szolgáltatta őket, a Kotaku pedig azonnal megkereste a hardvergyártásra szakosodott vállalatot, hogy ugyan áruljanak már el nekik is valamit a premierről.

A cég közösségi menedzsere, Candace Hinton azonban nyíltan már korántsem árult el pontos részleteket az újságíróknak, állítása szerint egyelőre még ő sem tud konkrétumokkal szolgálni ezzel kapcsolatban.