Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A monitorok piacán a BenQ korábban nem tartozott a legnépszerűbb gyártók közé, néhány éve azonban ügyesen kezdtek célközönséget választani, hiszen mostanság leginkább a játékosoknak készült monitorok piacán találkozhatunk velük. Ezen a piacon azonban az egyik legelismertebb és legnagyobb gyártónak számítanak, nem véletlenül tartoznak az eSport rendezvények legnagyobb támogatói közé Nemrég egy újabb gamer monitort jelentettek be, mely igazándiból nagy fejlesztéseket nem vonultat fel, de jó árazás esetén mindenképpen sikeres lehet.
A BenQ RL2755HM ugyanis egy 27 hüvelykes Full HD kijelzővel érkező monitor, mely formavilágában teljes mértékben azonosul társaihoz, tudásába pedig nehéz lenne belekötni. Az 1ms-os válaszidő és a 60Hz-es frissítési ráta leginkább a játékosoknak jelenthet valamit, bár ezúttal érdekes, hogy nem 144Hz-re esett a választás.
Beépített hangszórókat és hátsó fülestartót ezúttal is kapunk, a két HDMI csatlakozó pedig kiszolgálja a számítógépet és a konzolt is. Az ár terén pontos információk még nincsenek, de ez a modell könnyen lehet, hogy olcsóbb lesz mint társai, így pedig rengeteg új vásárlót szerezhet a gyártó.
wegh
11 éve, 4 hete és 1 napjaÁltalában tényleg olcsóbbak szoktak lenni a gyártó termékei, szóval könnyen lehet sikeres ez a monitor is.
exerent
11 éve, 4 hete és 1 napjaEbből fogok sokat látni yt-n sorba rakva simulatort játszanak rajta.
kpal
11 éve, 4 hete és 1 napjaEz emészthető áron lesz mivel nem 4K hál istennek .
sarakrael
11 éve, 4 hete és 1 napjaLétezik olyan gamer, vagy akárki, aki a monitorba épített hangszórókat használja? Egy hagyományos monitornál persze elfér, mert el tudom képzelni, hogy van olyan általános felhasználó, aki nem gépen hallgat zenét, néz filmet, vagy játszik rajta, mint például édesanyám, aki csak böngészésre használja a PC-t. Na neki elég egy monitorba épített hangszóró. De egy olyan ember, aki annyira gamernek gondolja magát, hogy kifejezetten erre a célra szánt monitort vásárol, feltételezem már egy jó fülessel is rendelkezik, vagy egy 5.1-es hangrendszerrel, és így a monitorjába úgy hiányzik a beépített hanszóró, mint versenyautóba a gyerekülés.
Helyette fontosabb lett volna a címben említett 144Hz, vagy egy vékonyabb káva, ha esetleg valaki egymás mellé akar pakolni párat.
A hátsó fülestartó viszont nagyon jó ötlet, nekem is kéne egy olyan, mert sose tudom hova pakolni az asztalon ha éppen nincsen rajtam, jó lett volna egy kép olyan szögből is a monitorról, hogy azt is lehessen látni, kerestem is egyet:
http😕/prohardver.hu/dl/cnt/2014-12/114214/benqmon.jpg
Most nézem ez a kép azt is megmagyarázza, hogy miért van olyan furcsa a talpa a monitornak, ez a „gamepad teregető” sem rossz ötlet.
totyak
11 éve, 4 hete és 1 napjaNem látok ebben a monitorban semmi speciálisat, ami indokolná, hogy drágán érkezzen. Sima kis FullHD darab. Persze a drága jelző elég relatív.