Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A FreeStyle Games legfrissebb bejelentései szerint még az elkövetkezendő napokban megkapja soron következő frissítését a Guitar Hero Live, amelynek középpontjában egy újabb játékmód kapott helyet. A Rival Challenges névre keresztelt opció mindenkinek elérhető lesz, aki 10-es szint felett áll, lényege pedig az, hogy 1v1 alapú összecsapásokban vehetnek részt a rajongók, akik így a jövőben kihívhatják majd a másikat egy kis rivalizálásra és gitárpárbajra, méghozzá speciális feltételek mellett.
Így az önjelölt húrtépők például soha nem tudják majd, hogy milyen dalok következnek, ellenben a csaták győztesei 100 Status XP ponttal gazdagodhatnak, szóval érdemes lesz küzdeni az aranyéremért. Az új játékmód a soron következő ingyenes frissítéssel robog majd be, ám egyelőre azt még nem tudni, hogy pontosan mikor.
wegh
10 éve, 1 hónapja és 1 napjaAzért ez kellett bele. Nem kicsit fun és szerintem alap, hogy ki lehessen hívni másokat. 🙂