Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Toshiba rendkívül széles portfólióval rendelkezik és egyike azon gyártóknak, melyek a Microsoft operációs rendszerét választották ki arra a célra, hogy táblagépükön a felhasználók rendelkezésére álljon. A legújabb ilyen táblagépük nemrég tűnt fel a Wi-Fi Alliance oldalán, sokan pedig már tudni vélik, hogy egy 10 hüvelykes megoldásról van szó, mely a korábbi elnevezésekből adódóan Encore 10, illetve WT10 néven válhat majd ismertté. A belsőről természetesen egy ilyen forrásból elég keveset tudhatunk meg, így egyelőre a hardveres specifikációt illetően a sötétben tapogatózunk.
Az Encore 8-as táblagépből és a piaci trendekből azonban nagyjából meg tudjuk határozni, hogy mire számíthatunk, így valószínűsíthető az Intel Atom Bay Trail processzor és a minimum 2GB RAM megléte. Mivel már előrehaladott státuszban van a készülék debütálása, ezért valószínűleg heteken belül megtörténik a hivatalos bejelentés is.
totyak
11 éve, 8 hónapja és 6 órájaEzek a tabok, amiken rendes winfos van, ezek egészen tűrhetőek. Végül is olyan, mint egy netbook, főleg, ha billentyűzetet is csatolsz hozzá.
kpal
11 éve, 8 hónapja és 3 órájaVégre Win tabok is terjednek.
couretto
11 éve, 7 hónapja és 4 heteNem tűnik rossznak