Új stúdiót alapított az ex-Disney Interactive vezető

2012. február 25.
1.7491
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Mondd valakinek valamit az a név, hogy Alex Seropian? Amennyiben a válasz nem, úgy máris eláruljuk nektek, hogy ez az úriember volt részben felelős azért, hogy a Bungie - igen, a Halo-sorozattal elhíresült Bungie - létrejöhessen, illetve sokáig ő volt a felelős azért is, hogy miféle videojátékok jelenhetnek meg a Disney Interactive Studios logója alatt.

A fenti információk miatt remélhetőleg már több alkotást is fel tudtok sorolni, amihez Alexnek köze volt a múltban, és akit esetleg megijesztett, hogy a játékguru otthagyta a Disney-t is, ezúttal végre megnyugodhat.

Alex Seropian nevével ugyanis még biztosan találkozni fogunk a jövőben is, hiszen az általa kiadott friss sajtónyilatkozatokból megtudtuk, hogy Alex a valamikori Dreamworks egykori magas beosztású munkatársaival, avagy Brent Pease-zel és Tim Harrirsszal egy vadonatúj stúdió alapjait fektették le a minap, méghozzá Industrial Toys névvel.

A kompániáról - így jövőbeli terveikről és egyebekről - egyelőre még nem tudunk semmit sem, de arra mérget vehetünk, hogy elsősorban a mobiljátékok piacán fognak majd maradandót alkotni számunkra.
4 hozzászólás

Vendég

13 éve, 2 hónapja és 12 napja

Meglátjuk mi jön ki belőle.

válasz erre

Vendég

13 éve, 2 hónapja és 12 napja

Eddig nem ismertem, de majd figyelem ezek után!mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 2 hónapja és 12 napja

Jöjjenek csak a jobbnál jobb gammák!mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 2 hónapja és 12 napja

Kíváncsian várom!mosolygó smiley

A Bungie jó kis csapat, de remélem, most olyat csinál, ami multiplatform lesz...

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja