Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Nintendo új 3DS és 3DS XL konzolokról rántotta le a leplet, melyek az előző kiadások felújított és javított változatai, Japánba már idén októberben megérkeznek, Európába azonban csak a jövő évtől szállítják majd őket. A konzolok gyorsabb CPU-t kapnak, ezáltal kezelni tudják majd a HTML5-öt is, illetve a konzol új gombokat is kap: egy ZR és egy ZL gombot az R és L mellé a készülék oldalára, illetve egy C-gomb kerül, mely egy másodlagos analóg irányítást jelent.
Az új konzolok ezen kívül micro USB kártya helyet és NFC-technológiát kaptak, mely utóbbit az Amiibo-játékokhoz lehet majd használni. A 3DS fekete és fehér, a 3DS XL pedig metál kék és feket színben érkezik, áruk rendre 154 és 180 dollár lesz. Kiegészítőként hátlapok is érkeznek, a bemutatott darabokon Mario és Animal Crossing karakterek szerepelnek.
rdave
11 éve, 4 hónapja és 3 heteGyorsabb CPU és új gombok?! De akkor azt játékban kihasználhatják a fejlesztők? Mi lesz a korábbi modellek tulajdonosaival?
gokuvsvegita
11 éve, 4 hónapja és 2 heteErre lennék a kíváncsi én is. Mert hát a ps vita hadveresen szerintem sokkal erősebb és ez sem fogja egy szintre hozni a két kézi konzolt. Bár ez az erősítés biztosan jó lesz, de akkor a régiekkel mi lesz…
rdave
11 éve, 4 hónapja és 2 heteÖhm, hogy jön ide a PS Vita? 🙂 A Nintendot nem igazán érdekli, hogy erősebb. A 3DS 40 millió felett jár eladásokban, amíg a Vita nem éri el a 10-et.
petrovicsz
11 éve, 4 hónapja és 2 heteRáfér a vérfrissítés. Jó konzolok lesznek!
mordorer
11 éve, 4 hónapja és 2 heteHú jól néznek ki és a hátlapok is királyok! 🙂
totyak
11 éve, 4 hónapja és 2 heteA hírben végig 3DS XL van emlegetve, a képen viszont 3DS LL van.
fantis6
11 éve, 4 hónapja és 2 heteinkább új konzolt hoznának már ki és nem ilyen kisebb vérfrisitést