Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Érdekes megfigyeléseket tett a hétvége folyamán a Coffe With Games nevű tengerentúli videojátékos portál egyik újságírója, aki nem csak saját tapasztalataira, hanem meg nem nevezett, de belsős forrásokra hivatkozva úgy értesült, hogy a Nintendo DSi és a Nintendo DSi XL mintájára legkésőbb az idei E3 kiállításon egy új Nintendo 3DS modell is bejelentésre kerülhet. Hogy mit takarhat esetünkben az új modell kifejezés?
A lap információi szerint azt, hogy bár magának a kis hordozható konzolnak a külleme nem fog megváltozni túlzottan, egy circle pad helyett azonban már kettő fog helyet kapni rajta – több videojáték is igazolta, hogy szükség lenne rá -, de a nagyobb felbontású kamera megléte is indokolt lenne.
Természetesen a fentiekkel kapcsolatban csak azt ne felejtsük el, hogy egyelőre mindez nem több egyszerű pletykánál, aminek – őszintén bevalljuk – mi sem látjuk sok esélyét, de okozott már nekünk meglepetést a múltban a Nintendo és az E3 is, így mindettől eltekintve is reménykedve várjuk, hátha történik majd valami ebben az ügyben.
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 heteÉrdekes lenne, mert akkor mi lenne a kompatibilitással?😮
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 heteJó kérdés jaja
rdave
13 éve, 7 hónapja és 3 heteHa a hardver nem változik akkor csak marad a kompatibilitás is. A jobb kamera csak nem olyan nagy probléma visszafele és a plusz gomb is megoldható mivel eddig is lehetett hozzá venni.
marco
13 éve, 7 hónapja és 3 heteAz egy helyett kettő pad mondjuk elég nagy változás. Ez bekavarhat valóban…