Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Omega Force fejlesztőcsapata a Famitsu magazin legutóbbi lapszámában bejelentette, hogy folytatni szeretnék a Dynasty Warriors: Gundam-sorozatot, így még idén decemberben a boltok polcaira küldik a széria legújabb részét. Az alkotás kapcsán egyelőre még kérdéses, hogy megjelenhet-e nyugaton, de Japánban napra pontosan december 19-én debütál majd, méghozzá PlayStation 3-ra és PlayStation Vitára is.
A játékban Shin Gundam Musou minden korábbinál realisztikusabb és szebb küllem társaságában tér majd vissza közénk, ami annak is köszönhető, hogy a játékból kikerül a korábbi epizódra jellemző cell-chaded megvalósítás.
A vadonatúj történet mellett az egyelőre cím nélküli játékban rengeteg újdonság is felfedezhető lesz, így fegyverek, fejlesztések és játékmódok, de a bővebb részletekre később számíthatunk majd, vélhetően a hamarosan kezdődő Tokyo Game Show-n.
csirkee
12 éve, 4 hónapja és 2 hetevalószínű, hogy a TGS-en kapunk majd egy jó kis trailert róla!
totyak
12 éve, 4 hónapja és 2 heteGonosz leszek, de egyáltalán nem tetszik a játék. Kezdem úgy érezni, hogy minden, ami Japán, az nálam nem játszik.
alice
12 éve, 4 hónapja és 1 hetenem is tudtam, hogy DW-Gundam is van 😄