Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hivatalos információk láttak napvilágot azzal kapcsolatban, hogy még az idei esztendőben egy új Batman játéknak örülhetnek a sorozat rajongói. Történt ugyanis, hogy a Warner egyik alkalmazottja, bizonyos John K. Martin egy nyilatkozatában szó szerint kijelentette, hogy igencsak erős játékokkal szeretnének előrukkolni az idei esztendőben, így például a Batman Arkham franchise következő epizódjával is.
Mivel a Batman: Arkham Asylum 2009 magasságában mutatkozott be, a folytatás pedig két évvel később, 2011-ben, ezért tény és való, hogy már itt lenne az ideje a sorozat harmadik epizódjának, amit reményeink szerint újfent a kiváló fejlesztőkből álló Rocksteady Studios fog elkészíteni nekünk. Várjuk a hivatalos bejelentést!
braddock
12 éve, 11 hónapja és 1 heteVártam már hogy valami kis infómorzsát haljak róla!Nagyon várjuk a következő részt!
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 1 heteDe remélem izgalmasabb lesz mint az Asylum
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 1 heteKirály hogy lesz folytatása!