Új Alien: Isolation trailer

2014. szeptember 09.
2.8311
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Manter profilja, adatai
Manter
Megjelent a soron következő rémfutam kilenc részes előzetessorozatának első darabja, miközben a játék már egy hónappal a megjelenés előtt aranylemezre került.
 

Aranylemezen az értendő, hogy a játék munkálatait befejezték, a végső verzió pedig készen áll, hogy lemezekre íródjon és pofás csomagolást kapjon, mielőtt a boltok polcaira hajigálják.

Mivel közel egy hónap maradt a játék október 7-i megjelenésig, úgy néz ki a csapat azzal tölti ki az idejét, hogy összedob egy trailer sorozatot, amivel igyekeznek fenntartani a lelkesedésünket és rémálmainkat. Összesen kilenc darab lesz belőle, az első pedig itt látható:

#tv#
Az Alien: Isolation Xbox 360, Xbox One, PlayStation 3, PlayStation 4, és PC gépekere érkezik. A játék azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a Ridley Scott rendezte 1979-es Alien film félelem és feszültség szintjét adja vissza, legalábbis a Sega szerint. A középpontban Amanda Ripley, Ellen Ripley-nek, az Alien sorozat főszereplőjének lánya áll.
7 hozzászólás

totyak

11 éve, 8 hónapja és 14 napja

A mocsok életbe, össze fogom sza.ni magam, de megéri röhögő smiley

válasz erre

jezzahun

11 éve, 8 hónapja és 14 napja

remélem nem lesz olyan gáz mint a colonial marines.. bízok benne

válasz erre

Ravor

11 éve, 8 hónapja és 14 napja

Huh, videóba jól néz ki, kíváncsi leszek rá!röhögő smiley

válasz erre

Ronalddo

11 éve, 8 hónapja és 14 napja

Itt még látványos, a végeredményre nagyon kíváncsi leszek!

válasz erre

zender

11 éve, 8 hónapja és 15 napja

Jaj de fel akarnak minket csigázni.mosolygó smiley Egy normál trailert feldaraboltak kilenc részre, hogy minél többször szóba kerüljön a game. Ügyes, de lehet hogy visszájára sül el a dolog. Túl nagy hype és aztán nagy csalódás a végén...

válasz erre

petrovicsz

11 éve, 8 hónapja és 15 napja

Már nagyon várom. Remélem tényleg igazi Alien hangulat lesz. Videó alapján nem rossz!mosolygó smiley

válasz erre

juhaszandor

11 éve, 8 hónapja és 15 napja

Nagyon jól néz ki ez a menekülős rész benne röhögő smiley

válasz erre
Alien: Isolation
8.999 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja