Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Sega Japan hivatalos Twitter fiókján tegnap hivatalosan is lerántották a leplet a következő Resident Evil filmről, ami a tervek szerint nem egy élőszereplős téma lesz. Takashi Shmizu, avagy a mű vezető producere a hivatalos megerősítés mellett egyelőre nem sok részletet osztott meg velünk a CGI filmről, annyi azonban biztos, hogy valamikor 2017-ben érkezik, és míg történetét Fukami Makoto írja, a rendezői posztot Takanori Tsujimoto tölti be, a zenékért pedig Kenji Kawai felel majd, az animációt pedig a MARZA stúdiója végzi.
A filmben Leon Kennedy, Chris Redfield és Rebecca Chambers kapják majd a főszerepet, de a sztoriról sajnos bővebb részleteink még nincsenek. Egy ígéretes képünk azonban már van:
ryuthestar
10 éve, 3 hónapja és 3 napjaKirályság. Elég jók voltak a többi is. Ezek legalább jobban hajaztak a szériára, mint az élőszereplős filmek. (bár még azok is jobbak mint a mostani irányvonal a játékok terén a hd remastereket leszámítva)
eltohn
10 éve, 3 hónapja és 3 napjaNagyon jól hangzik, remélhetőleg jobb lesz, mint a filmek…
imperator
10 éve, 3 hónapja és 3 napjaAz előző kettő is jó volt, az legalább Resident Evil volt, nem úgy mint a filmek. Kicsit fura, hogy megint Leon lesz a főszereplő, előző kettőben is ő volt. Clairenek örülök, Rebeccának főleg, a Zero óta kicsit el van tűnve.
imperator
10 éve, 3 hónapja és 3 napjaClaire-t javítom Chrisre, kicsit megkavartak a nevek. 😄
warriorautobot
10 éve, 3 hónapja és 2 napjaLehet megnézem már a korábbiakat is azt mondják hogy nem olyan rosszak. 🙂