Új karakterrel és pályával bővül a Quake Champions

2017. december 12.
12.2181
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Meglepően leült az utóbbi hetekben a Quake Champions körüli hype, de ez nem jelenti azt, hogy az id Software befejezte volna a munkát, éppen ellenkezőleg, a csapat lázasan dolgozott azon, hogy hamarosan újabb frissítést kaphassanak a rajongók.
 

A Bethesda ugyanis bejelentette, hogy a még mindig csak Early Access-ben elérhető Quake Champions a hét második felében megkaphatja következő frissítését, melynek részeként egy új hős, egy új pálya, Ranked Play és többek között ünnepi témájú extrák is várnak majd a rajongókra.

Az új hősről megtudtuk, hogy Keel lesz az, akit a legtöbben már jól ismernek a Quake 3-ból és a Quake Live-ból, de ha mégsem, akkor mutatunk hozzá egy kedvcsinálót az alábbiakban, mással egyelőre még úgysem tudunk szolgálni nektek a frissítéshez kapcsolódóan.

Nézd nagyban ezt a videót!



Quake Champions körüli hype, de ez nem jelenti azt, hogy az id Software befejezte volna a munkát, éppen ellenkezőleg, a csapat lázasan dolgozott azon, hogy hamarosan újabb frissítést kaphassanak a rajongók.'>
2 hozzászólás

totyak

8 éve, 2 hónapja és 1 napja

Ronalddo írta:
Fúúúú de utálom ezt a rohangálós baromságot.
Végre még valaki. Azt nem mondom, hogy utálom, de hogy számomra értelmetlen, az tuti. De van még pár ugyanilyen típusú játék.

válasz erre

Ronalddo

8 éve, 2 hónapja és 2 napja

Fúúúú de utálom ezt a rohangálós baromságot.

válasz erre
Quake Champions
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljaPatrik94 profilja