A játékban egyébként kampány mód is helyett kapott, valamint PvP csatákba is indulhatunk, ráadásul ebben a formában szövetségesekkel is összeállhatunk erősebb haderőt képezve.

Az Arma Mobile Ops felhasználói értékelése általában pozitív mind az App Store, mind pedig a Google Play áruházakban, de vannak azért hőzöngők, akik idegesen reagáltak a játékra, mondván a PC-s Arma-t kéne fejleszteni inkább.

Marek Spanel, a Cseh fejlesztő stúdió feje így nyilatkozott:

Mindig nagy odaadással voltunk a PC-s játékos közösség irányába, és most is az első helyen állnak ők. Azonban a cég gyorsan növekszik, így érdekes és változatos játékélményt szeretnénk kínálni egy még a szélesebb közönségnek.

Látjuk hogy a Dayz alapú Mini DayZ naponta kétezer játékost mozgat meg, ezért nyitnunk kellett erre a piacra is, hiszen szeretnénk hogy a világban élő több millió mobil játékos ne maradjon ki az élményből.

Ezért is fogunk még több mobiljátékot fejleszteni.

A Mobile Arma Ops trailere pedig itt és most: