Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Ubisoft nyilvánosságra hozta legfrissebb üzleti jelentését, amiből számtalan érdekesség kiderült a francia kiadó anyagi helyzetéről, így többek között az, hogy az eddigi félév tekintetében igencsak jól áll a szénájuk, hiszen 484 millió eurót zsebeltek be, szemben a tavalyi év hasonló időszakában mért 293 millió euróval. A cég megerősítette, hogy digitális eladásaik jelentős mértékben növekedtek a tavalyi évhez képest, egyik legsikeresebb videojátékuk pedig a Watch Dogs volt, amiből már 9 millió példányt küldtek a boltokba, tehát a digitális eladásokkal együtt vélhetően már 10 millió felett jár a játék.
Egy befektetőknek szánt eseményen a Ubisoft ezen felül a jövőt is taglalta, ezáltal elmondták, hogy reményeik szerint a The Crew-ból 2 milliót, a Far Cry 4-ből pedig 6 milliót szeretnének eladni a megjelenés utáni első évben. Főleg utóbbi korántsem lehetetlen feladat azok után, hogy korábban a Far Cry 3 is képes volt hozni ugyanezt a számot ebben az időintervallumban.
wegh
11 éve, 2 hónapja és 2 heteA Far Cry 4ből szerintem simán eladnak ennyit.
rasztabob
11 éve, 2 hónapja és 2 heteIgen szerintem is, azt venni fogják mint a cukrot…
kpal
11 éve, 2 hónapja és 2 heteAC vajon mennyi lesz 😉
totyak
11 éve, 2 hónapja és 2 hete9 millió embert sikerült bepalizni a wd-vel, az szép 😎
rdave
11 éve, 2 hónapja és 2 heteMost már plusz egy… De 1700Ft-ért, höhö. 😄 Már csak némi folyékony nitrogén kell, hogy bírjam hűteni a gépem. 😄