Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Úgy látszik valóban nem egy rosszmájú pletyka volt a néhány nappal ezelőtt bejelentett Tropico 3 csúszás, amely nem valószínű, hogy bárkinek is okozott volna különösebb fejfájást, főleg azért nem, mert azt már előre tudni lehetett, hogy nagy jégre tételről nem beszélhetünk. A Kalypso Media pedig a mai napon örömmel be is jelentette a nagyérdemű publikumnak, hogy játékuk Németországban már szeptember 24-én érkezni fog, a többi nyelvterületen, azaz világszerte angolul viszont csak október 16-án lehet rá számítani. (Hogy a Gamestop-nak csak azért se legyen igaza...)
A szeptemberi német időpont mindemellett csak PC-re érvényes, az október 16-a pedig már az Xbox 360-as verziókra is, tehát aki konzollal rendelkezik, az csak utóbbit, aki pedig németül tud és PC-s játékot, az már előbbi időpontot is figyelgetheti. Ez viszont még nem minden, hiszen a megjelenési dátum bejelentése mellett az illetékesek elárulták, hogy még jóval a megjelenés előtt, egészen pontosan a szeptember 7-i héten már napvilágra hoznak egy demó verziót a játékból, amit mindenki szabadon kipróbálhat. Ha velünk tartasz, akkor időben értesülni fogsz a megérkezéséről, addig is lehet tanulni a parancsokat, hogy milyen is egy diktátor élete… Október 16-át pedig tessék bekarikázni a naptárakban!
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 3 hete😕minden játék csúszik ez hihetetlen a diablo 3 ról meg semit se tudni!