Főként Android rendszerre épülő konzolok érkeztek, illetve lettek bejelentve mostanság, a Huawei pedig nem szeretett volna lemaradni, így megalkották saját megoldásukat.
A Tron néven érkező konzol külseje az Apple Mac Pro készülékéhez hasonlítható, mindenesetre egész jól néz ki. Android rendszert futtató konzolként nem kellenek hatalmas hardverek a gépbe, azonban a gyártó nagyon jól eltalált a belsőt, hiszen egy nVIDIA Tegra 4-es chip és 2GB RAM hajtja majd a játékokat, melyeket a 16 vagy 32GB belső tárhelyen tárolhatunk majd, amit tovább lehet bővíteni. Meg kell említeni az USB 3.0 és Ethernet csatlakozást, valamint a beépített WiFi és Bluetooth modult is.
A konzolhoz jár egy Bluetooth kontroller is, mely kissé az Xbox 360 irányítójára hajaz. A rendszer szerepét az Android JellyBean (4.2.3) tölti be, kiegészítve a gyártó dolgaival. A pontos árcímke még nem ismert, azonban néhány információ szerint 150 dollár (33 000 Ft) alatt indul a konzol. A rossz hír sajnos a végére maradt, mégpedig az, hogy egyelőre csak Kína számára érkezik az új jövevény, de a gyártó nem zárkózik el a nemzetközi piactól sem.