Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A PlayStation Europe vezetője, Jim Ryan az MCV-nek adott interjújában beszél a Sony és az EA közötti felhőtlen viszonyról, amit még az Xbox One exkluzív szerződések sem tudtak beárnyékolni. Ryan szerint ez egy bevett marketingfogás abban az esetben, ha valaki egy másik termék kapcsolásával akarja fellendíteni az eladásokat. A Sony nem készül hasonló lépésekre, ugyanis a PlayStation 4 előrendeléseinek száma bőven egymillió felett van, amivel a cég nagyon elégedett.
Ezen felül, az összes EA játék (Battlefield, Need for Speed, FIFA) elérhető lesz a Sony gépére is, így nincs mitől tartaniuk. Habár Ryan nem részletezte honnan jött össze az egymillió előrendelés, annyit azonban elárult, hogy Európa és Észak-Amerika áll a lista elején.
Sokat tanultunk a korábbi hibáinkból, ezért az új konzolt a fejlesztők és a játékosok igényei alapján terveztük a kezdetektől fogva. Már a legelején tisztáztuk, hogy mit akarunk és milyen irányelvek szerint dolgozunk, így a játékosok végig tisztában voltak azzal, hogy mire számíthatnak a PlayStation 4 kapcsán, ami hatalmas előny.
A Sony következő generációs konzolja november 15-én jelenik meg Észak-Amerikában, majd ezt követően november 24-én Európában.
ravor
12 éve, 4 hónapja és 3 napjaNemhiszem, hogy a Sony legújabb konzoljának sok félnivalója lenne a piacon és a játékosok körében 😄
gabor170
12 éve, 4 hónapja és 3 napjaEgyértelműen jobb a ps4.
csirkee
12 éve, 4 hónapja és 2 napjaEA szerintem csak tudja h hova fekteti be a sok sok tőkéjét, és hát ezek szerint a PS4 sikeresebb lesz mint a one
vendeg
12 éve, 4 hónapja és 2 napjaHát eléggé elkötelezett azért MS mellett az EA ezt kár tagadni.
juhaszandor
12 éve, 4 hónapja és 2 napjaMondjuk sok embernek fontosak az EA játékok, ha végül nem érkeznének ps4-re, az amúgy eléggé csökkentené az eladásokat az xbox javára.
vendeg
12 éve, 4 hónapja és 2 napjaEbben van valami… Remélem nem így lesz…🙁
fabre
12 éve, 4 hónapja és 2 napja100eu-val drágább a one. Mindenki szerint jobb a PS4. Stb.. Ebben lesz valami csavar a végén. Csak azért is xboxot-t fogok venni. Ha sportfogadásban bejön ez az elv itt is befog jönni.😄
totyak
12 éve, 4 hónapja és 2 napjaAz EA-t már jó ideje nem nagyon bírom, de kétségtelen, hogy olyan nagy cég és olyan nagy címeket fejleszt, amikért érdemes mindkét konzolgyártónak jóban lenni velük.
thelondon
12 éve, 4 hónapja és 2 napjaÉn sem nagyon pártolom az EA-t mostanság.