Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Diablo IV bejelentésének hiánya miatt már most sokan haragszanak a Blizzardra, azonban rengeteg embert az sem nyűgözött le igazán, hogy a 2002 óta várt Warcraft IV helyett csak a harmadik rész feldolgozását sikerült bejelentenie a csapatnak. Ezen a téren pedig ráadásul még jövőképe sincs a Blizzardnak, Pete Stilwell, a stúdió egyik producere ugyanis a Gamespot munkatársainak egy interjúban elmondta, hogy egyelőre semmiféle terveik nincsenek a Warcraft IV kapcsán, a legfontosabb prioritásuk ugyanis most a Warcraft III: Reforged.
Bár túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy a legendás harmadik epizód újragondolásának is nagyon örülünk, azonban akár csak a Diablo Immortal és a Diablo IV esetében, úgy ebben a tekintetben szintén jobban örültünk volna annak, ha legalább a horizonton felbukkant volna már a Warcraft IV híre.
hentes
7 éve, 2 hónapja és 1 heteVagy valami teljesen új játék, annak is örültünk volna…
zender
7 éve, 2 hónapja és 1 heteSzerintem nem is baj ez.
patrik94
7 éve, 2 hónapja és 1 heteHát ez valahol szomorú hír, de érthető is. Minek?
direktor
7 éve, 2 hónapja és 1 heteNagy kár érte. 🙁 Jó lenne már valami új játék tőlük.