Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Gyorsan eloszlatta a pletykákat a Microsoft a Halo 5 PC-s változatával kapcsolatban, miközben ők indították útnak a szóbeszédeket, hiszen a Microsoft Store-on - mint kiderült: tévesen - frissítették a játék adatlapján a platformlistát. A Halo: Infinite bejelentését követően ugyanis az említett helyen az Xbox One mellett a Windows 10 logója is megjelent a Halo 5: Guardians mellett, aminek hatására rögtön megindultak a találgatások a rajongók között, hogy a redmondi óriás számítógépekre is elhozhatja majd a játékot.
Sajnos azonban szó sincs ilyesmiről, a téma kapcsán ugyanis Frank O’Connor a Resetera fórumán határozottan kijelentette, hogy egy sajnálatos hiba folytán kerülhetett csak oda a Windows 10 logója a Halo 5 adatlapjára, tehát nagyon sajnálja, de a játék nem jön PC-re.
zender
8 éve, 1 hónapja és 1 heteDe gáz. 😄
totyak
8 éve, 1 hónapja és 1 heteÉs így születnek a PS játékosok 😄