Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A The Creative Assembly és a Sega csapata a mai napon úgy határozott, hogy bejelenti a Total War: Rome 2 első játszható frakcióját, akik feltehetően mindenki legnagyobb megdöbbenésére a rómaiak lettek. Rájuk aztán senki sem gondolt volna cím alapján, nem igaz? A hivatalos információk szerint a játék keretein belül a barbárokkal, a görög-rómaiakkal és egyéb keleti kultúrákkal is hadba vonulhatunk majd, ám, hogy egészen pontosan kikkel, azt majd az elkövetkezendő hetekben, illetve hónapokban fogják bejelenteni nekünk.
Az ironikusan meglepő első frakció felfedése mellett a készítők elmondták továbbá, hogy minden egyes civilizáció sajátos tulajdonságokkal, katonai, illetve mérnöki lehetőségekkel, mindemellett pedig természetesen problémákkal is rendelkezik majd, így korántsem lesz mindegy, hogy kinek az oldalán fogunk harcba indulni. Reméljük a keleti kultúrák okán hun őseink is helyet kapnak majd a kampányban!
badam10
12 éve, 5 hónapja és 3 heteA shogunos nagyon ott volt,ezzel is teszek egy próbát,ha végre kidobják komplettbe..