Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Megdöbbentő hírek láttak napvilágot nemrégiben a PlayStation 3 egyik utolsó zászlóshajójának kikiáltott Until Dawn horrorjáték kapcsán, az Amazon értesülései szerint ugyanis a Supermassive Games törölte a projektet. Az említett áruház ugyanis egy olyan levelet küldött körbe a játék előrendelői között, amelynek értelmében ne várják az Until Dawn megjelenését, az alkotók ugyanis szerintük törölték a projektet, ami igencsak meglepő.
A Supermassive Games ugyanis még novemberben úgy nyilatkozott, hogy minden rendben van az Until Dawn körül, vagyis a projekt fejlesztés alatt áll. Hogy akkor mégis mi történhetett?
Forrásaink szerint sokkal inkább az, hogy csak a PlayStation 3-as változatát törölték a játéknak, ami így a PlayStation 4-et vette célba gőzerővel.
A fejlesztők időközben kommentálták is a fentieket, így elmondásuk szerint minden rendben van a játékkal, de bővebb részleteket csak jövőre árulnak el ezzel kapcsolatban. Valami akkor mégsem lehet rendben…
lolz
12 éve, 1 hónapja és 5 napjaNem értem miért nem lehet rendesen elmondani. Utána meg csak a baj van belőle.
rdave
12 éve, 1 hónapja és 5 napjaPróbálják csak meg törölni PS3-ról… És ezt vehetik fenyegetésnek. 😄
kpal
12 éve, 1 hónapja és 5 napjasenki se akar kimaradnia Ps4 buliból 😄
kiraly001
12 éve, 1 hónapja és 5 napjaTeljes mellszélességgel melletted állok.😄
totyak
12 éve, 1 hónapja és 5 napjaPofátlanság lenne, ha tényleg átpártoltak volna PS4-re. Akkor csinálják mindkettőre.
fantis6
11 éve, 10 hónapja és 1 hetemár ha belekezdtek ps3-ra is csinálhatták volna tovább