Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Nindendónak sikerült tovább növelnie előnyét a rivális konzolgyártókkal szemben, és múlt hónapban az USA-ban jóval több új generációs játékgépet értékesített, mint a Microsoft és a Sony együttesen. Az NPD Group piackutató intézet legfrissebb statisztikai adatai szerint az Egyesült Államokban júliusban összesen 425 ezer Wii kelt el, ezzel szemben pedig csupán 170 ezer Xbox 360-as és 159 ezer PlayStation 3 talált gazdára. A Nintendo azonban a hordozható konzolok piacán is jól teljesített, múlt hónapban 405 ezer DS-t értékesített a vállalat, PSP-ből pedig épp hogy csak valamivel több mint feleannyi fogyott.
Ezek után nem meglepő, hogy az új generációs konzolok összeladása tekintetében is a Nintendo a piacvezető, ugyanis ez idáig világszerte 10,57 millió darabot értékesített a japán vállalat, s így kielőzte a 10,51 milliós eladással büszkélkedhető, jóval régebb óta (2005 december) forgalomban lévő Microsoft-gépet, nem beszélve arról, hogy messze túlszárnyalta a Sony PS3-at, amely mellett mindössze 4,32 millió vásárló döntött.
Az NPD elemzői szerint az idei esztendőben óriási bevételeket könyvelhetnek el a konzolokat és kiegészítő tartozékokat gyártó cégek, és csupán az Egyesült Államokban 16-18 millió dollár forgalmat fog generálni a szektor.
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 1 heteszar a wii
braddock
13 éve, 10 hónapja és 1 heteSok a gyerek!
angol26
11 éve, 2 hónapja és 1 heteMinek kellett neked annyi? 😄
vape
11 éve, 2 hónapja és 1 heteMilyen érdekes hogy a WiiU mennyire nem tudta ezt megugrani…