Egy élményekkel teli játékvilág megalkotása a célunk, és ha sikerrel járunk, a vásárlóink elégedettek lesznek. Az Assassin’s Creed sorozattal ezt már sikerült elérnünk, de szeretnénk más témájú játékokat is készíteni. A Watch Dogs pont ilyen, az évek során rengeteg nagyszerű ötlet valósult meg a szemünk láttára, éppen ezért bízunk benne, hogy a vásárlók is elégedettek lesznek vele – mondta Alain Corre.

A játék már eddig is sok pozitív visszajelzést kapott mind a média, mind a játékosok részéről, az előrendelések pedig bizakodásra adnak okot a sorozat jövőjét illetően. A Watch Dogs novemberben érkezik PC-re, valamint kurrens és következő generációs konzolokra egyaránt.