Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nem kellett ahhoz jövendőmondónak lenni, hogy megmondjuk, milyen kolosszális sikert fog aratni a legendás RPG harmadik epizódja, és az igazat megvallva az sem lepett meg minket túlságosan, hogy hezitálás nélkül magához ragadta az eddigi leggyorsabb iramban fogyó PC játék díját. Ahhoz, hogy a cím őt illeti, kétség sem fér, elvégre account feltörés ide vagy oda, a Diablo III-ból bizony nem kevesebb, mint 3.5 millió példány talált gazdára...
…Az első 24 óra leforgása alatt nem mellesleg, derült ki az Activision Blizzard nemzetközi értékesítési statisztikáiból, amiket a főbb forgalmazó partnerek szolgáltattak. Turpisságnak még csak a gyanúja sem merülhet fel, minthogy ezek a számok nem tartalmazzák azt az 1.2 millió darabot, amiket a World of Warcraft Annual Pass promócióra feliratkozó játékosok kaptak.
Az első hét folyamán az eladási arány 6.3 millióra duzzadt, ami még Mike Morhaime-et, a Blizzard vezérigazgatóját is levette a lábáról:
Rendkívüli örömmel tölt el minket, hogy az emberek világszerte ennyire lelkesen kapkodják a Diablo 3-at és nyomban belevetették magukat, amint arra lehetőségük nyílt.
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 4 heteAztakuuuuuuu……😮
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 4 heteSzép eredmény amúgy úgy tudom h az uncharted 3 az elsö nap legtöbbet eladot játék 3,7 milkával🙂
doublew
13 éve, 7 hónapja és 4 heteErre számítani lehetett🙂
shade
13 éve, 7 hónapja és 4 heteAz ps3…
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 heteAzt tudom h ps3 csak írtam h az első nap az volt a leglobban szereplő játék
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 hetePersze, ezt tudni lehetett, hiszen ekkora hype elég ritka…
caddaile
13 éve, 5 hónapja és 3 heteHát igen. Mi számítottunk is 😛