Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Nintendo biztató eredményekről számolt be a napokban, ennek legfontosabb adata, hogy több mint 10 millió darabot sikerült értékesíteni a Wii U konzolból eddigi két és fél éves pályafutása alatt. Az egyik legerősebb húzócímnek tartott Splatoon nemrég történt megjelenése óta 1,62 millió példányban kelt el, a Mario Kart 8 pedig 5,11 tulajdonos gyűjteményét gazdagítja, ezzel mintegy a Wii U tulajdonosok felének van meg.
Bár pontos számokat nem említ a Nintendo az amiibo-val kapcsolatban, azt azonban bejelentette a cég, hogy határozottan jól fogy a kis NFC figura. A Zelda és a Mario Maker még csak most fog megjelenni, a Nintendo ezektől is újabb jó eladásokat remél.
zender
10 éve, 5 hónapja és 3 heteHát az azért bőven felveszi a versenyt a másik két konzollal, ott valami 5 millió környékén vannak nem?
warriorautobot
10 éve, 5 hónapja és 3 heteAzért ez sem elhanyagolható mennyiség.
totyak
10 éve, 5 hónapja és 3 heteNem. Sony már valahol 20 millió felett van a PS4-gyel és gondolom a Microsoft is túllépte már a 10 milliót. Mindezt rövidebb idő alatt természetesen. Szép a 10 millió is Nintendo fronton, de közel sem annyira, mint a másik kettő eredménye.