Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Android tulajdonosok igencsak boldogok lehettek a hír címének olvasatán, hiszen a nemrégiben az Electronic Arts égisze alá került PopCap hivatalosan is bejelentette, hogy néhány komolyabb címét elkészíti erre a rendszerre is, méghozzá első körben kizárólag az európai régiókra korlátozva. A hivatalos közlemény szerint első ízben olyan népszerű címek árasztanák el az Android vásártereit, mint a Plants vs Zombies, a Peggle és a Chuzzle.
A PopCap vezére a hivatalos közleményben elmondta, hogy gyümölcsöző kapcsolatot ápolnak a Sony Ericsson-nal, ennek köszönhető, hogy a jövőben minden fontosabb címük garantáltan megjelenik majd Androidra is. Arról sajnos egyelőre még nem értekeztek az illetékesek, hogy mikorra várhatók az első címek, illetőleg milyen további népszerű PopCap játékok érkezhetnek még a rendszerre, de utóbbi kérdésre már magunk is meg tudjuk adni a választ, hiszen lényegében mindegy melyik, csak minél több PopCap alkotás legyen elérhető Androidra.
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 1 napjaPvsZ Androidra nincs? 😮 Én azt hittem már régen megcsinálták!😮
skyman
14 éve, 6 hónapja és 1 napjaHuu Plants vs Zombies andoriodra? Az bizony betyárosan jó. 🙂
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 1 napjaNem tudom mitől akkora nagy durranás az a játék… Egyszer próbáltam, igaz pc-n. Lehet hogy mobilon nagy fíling…
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 22 órájaJó hír!🙂
zetikla
14 éve, 6 hónapja és 21 órájaNekem speciel Nokiára sikerült leszedni a PVZ kínai változatát, nem volt túlzottan nehéz játék de bizarrnak eléggé az volt ^^
marco
14 éve, 6 hónapja és 21 órájaNem lehetett könnyű!😄
skyman
14 éve, 6 hónapja és 6 órájaNem feltétlen nagy durranás, viszont egy kis „fejtörőnek” remek, mert néha nem is egyszerű úgy pakolgatni a gazokat, hogy kinyírjuk a zombikat.😄