Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Take-Two a legfrissebb üzleti jelentését követően bejelentette, hogy az NBA 2K17 lett a cég saját FIFA-sorozata, a piac legjobb kosárlabdás játéka ugyanis elképesztő népszerűségnek örvend, és páratlan eladási adatokkal kecsegtet. Strauss Zelnick, avagy a kiadó elnöke ugyanis elmondta, hogy az előző részből, avagy az NBA 2K17-ből június 30-ig bezárólag már 8,5 millió példányt szállítottak le a boltok polcaira, amivel ez az epizód lett a kiadó eddigi legjobban fogyó sportjátéka is.
Zelnick a befektetőknek elmondta, hogy őszintén hisz a sorozat jövőbeni sikerében, ezáltal még jobb eladásokat vár tőle, amiért természetesen nem ülnek ölbe tett kézzel, hiszen a sok-sok újdonsággal szolgáló NBA 2K18 mellett jövőre szeretnék elindítani az NBA 2K eSport ligát is, amivel hivatalos digitális sporttá alakulhatna az alkotás.
santonio
8 éve, 5 hónapja és 2 heteJobb is mint a FIFA. Szerintem.
miertkellettaregbevezetes
8 éve, 5 hónapja és 2 heteAkkor ezért szórják fillérekért bundleba 🙂
Szeressük a bundlekat… ezek miatt nem kell venni semmit soha teljes áron ,mert minek ha egyre rövidebb időn belül már olcsón dobálják.
totyak
8 éve, 5 hónapja és 2 heteA piac legjobb kasorlabdás játékának kb. egy címet kellett lenyomnia. Ha 10 különböző kosaras játék lenne egy évben és abból lenne a legjobb, akkor megemelném a kalpom. Az eladott mennyiség amúgy tisztességes.