Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Már nem kell sokat aludni ahhoz, hogy végre megkaparinthassuk az év egyik legjobban várt horrorját, avagy a The Evil Within 2-t, amit a PC Gamer munkatársainak sikerült kipróbálniuk a minap, és élményeiket rögtön rögzítették is. Ebből származik az alábbi, közel 35 perces filmecske, amelyben minden benne van, amit imádtunk korábban az első részben is, így sötét helyszínek, őrült pillanatok, brutális ellenfelek, mini-boss-ok, rémálmokba illő jelenetek, valamint természetesen némi akció is.
Bár az alábbiakban látható pálya tanúsága szerint a The Evil Within 2 pontosan ott folytatja a rémisztgetést, ahol elődje abbahagyta, így aki azt imádta, az bizonyára a folytatásban sem csalódik majd. Érkezik október 13-án PC-re, PS4-re és Xbox One-ra.
fighterlaci
8 éve, 3 hónapja és 3 heteHát ez kurva jó volt. 😄 A nagyrészét megnéztem, de elég volt a spoiler! 😄
muki
8 éve, 3 hónapja és 3 hetePC-n ez nagyon durva lesz. 🙂 Fülessel, egérrel. Ez oda való.
patrik94
8 éve, 3 hónapja és 3 heteNagyon hangulatos játék lesz!
totyak
8 éve, 3 hónapja és 3 heteEz vadállat egy játék. A frászt hozná rám.