Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Már korábban is hallhattunk arról, hogy a Respawn Entertainment szeretne a jövőben újabb játékmódokat kiadni a Titanfall-hoz, azonban Vince Zampella a VentureBeat munkatársainak ismét megerősítette a hírt. A beszélgetésből kiderült, hogy amilyen gyorsan csak tudják, szeretnék majd újabb játékmódokkal kibővíteni a Titanfall felhozatalát, amelyekről bővebb részleteket emberünk továbbra sem közölt, azonban azt kiemelte, hogy újabb pályák is várhatók a későbbi DLC-kben, és bár hiába van ezer ötletük, sajnos mindent nem tudnak majd megvalósítani még kiegészítők formájában sem.
A Titanfall első bővítménye egyébiránt Expedition címmel jövő hónapban érkezik és három új pályával bővíti ki a felhozatalt, új játékmódot azonban ez a DLC még nem tartalmaz majd.
totyak
11 éve, 8 hónapja és 3 heteBeindították a dlc lavinát, innentől egy darabig nincs megállás.
neurotic
11 éve, 8 hónapja és 3 heteKicsit kevés a tartalom az alapjátékban, nagyon látszik, hogy nem tudták befejezni rendesen. Ráadásul a dlc-k is elég titokzatosak, még a címük sincs meg. Így vannak fent originen, hogy Drop pod 1, 2, 3. Remélem lesz bennük tartalom bőven és nem hiába húztam be a Season Pass-t 😄
vendeg
11 éve, 8 hónapja és 3 heteÉn sosem vennék season passt főleg ea-sat.
vendeg
11 éve, 8 hónapja és 3 heteÉn sosem vennék season passt főleg ea-sat.
neurotic
11 éve, 8 hónapja és 3 heteA Bf3 esetén bőven megérte pedig Originen vettem megjelenéskor baromi drágán. A Bf4 esetén valamivel gyengébbek voltak a dlc-k, de még így sem volt teljesen pénzkidobás. Csak remélni tudom, hogy a Titanfall esetében nem valami összetákolt tartalmat kapunk. Bár a játék tartalmi részét tekintve aki megveszi a játékot és kicsengeti a Season pass árát az kapja meg konkrétan a teljes játékot kb 😄
bvektor
11 éve, 8 hónapja és 3 heteSzokásos EA stratégia ismét… Kiadnak egy félkész játékot, aztán agyonnyomják DLC-vel. Néha szégyellem magam, hogy még így is BFezek.
mortar58
11 éve, 8 hónapja és 3 heteEz vicc 😄 De komolyan 😄