Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Tim Schafer, avagy a Double Fine vezére a múltban talán még soha nem dolgozott kétszer ugyanazon a sorozaton, így példának okáért a stúdió berkein belül is mindig csak új projektek láttak napvilágot. Tim szerint azonban nem kizárt, hogy ennek a jövőben talán vége szakad, saját bevallása szerint ugyanis már rengeteg ötlete van azzal kapcsolatban, hogy miként lehetne folytatni egyes videojátékokat, de elmondása szerint egy második részhez, egy ismétléshez az is szükséges, hogy egy tripla-A kategóriás cím sikeres legyen.
A Kotaku magazinnak Schafer elmondta, hogy ott van például a Bethesda és a Dishonored esete. Elmondása szerint, ha egy játékuk olyan sikeres lenne, mint a Dishonored, és annyi pénzt is hozna a konyhájukra, akkor biztosan elgondolkoznának egy folytatáson is.
Tim egyébiránt néhány gondolat erejéig a múltba is kalandozott az interjúban, és elmondta például, hogy sokan kérték a Full Throttle folytatását is tőle, de az állandó új ötletek miatt inkább a Grim Fandango készült el, így amennyiben mégis a folytatásra hajlott volna hősünk, akkor nagy valószínűséggel a Grim nem látott volna napvilágot soha. Mit gondoltok, ilyen mentalitás mellett mikor lesz valaha is folytatása a Double Fine játékainak?
ravor
12 éve, 4 hónapja és 2 napjaAzért látszik, hogy gondolkodnak a folytatások kérdésén, de szerintem csak akkor fognak ilyeneket csinálni, amikor valamelyik jövőben megjelenő játékuk hatalmas sikert fog aratni. Ahhoz viszont, hogy egy új IP-vel nagyot durranthassanak valami iszonyatosan innovatív ötlettel kell előrukkolni 😄
Utána majd jöhetnek a folytatások😛 De én azt is mintha kivenném a szavai mögül, hogy csak egy „fejős tehén” címet szeretnének maguknak csinálni, amit évente újra kiadva hatalmas bevételekhez juthatnának.
5t3v3nk3
12 éve, 4 hónapja és 2 napjaTalán nem is baj hogy nem abból élnek hogy eladják a címet! Remek cuccokat raktak le az asztalra eddig is. Lehet, ha belemennek a folytatásos dologba akkor elvész a zsenialitás.
Ravor..😄 Van olyan cég amelyiknek egész csorda fejőstehene van..😄
juhaszandor
12 éve, 4 hónapja és 2 napjaÉn egy Psychonauts folytatásnak örülnék a legjobban. Nagyon szerettem anno az első részt. Egyik kedvenc játékom. 😄
rdave
12 éve, 4 hónapja és 1 napjaAzért egy Brutal Legend folytatást nem bánnék, a héten meg is veszem PC-re (PS3-on is megvolt már). 🙂
totyak
12 éve, 4 hónapja és 1 napjaNem mondott nagy újdonságot ez a jóember. Nyilván akkor érdemes folytatásban gondolkozni, ha az első rész/részek jól teljesítenek. ezek szerint náluk nincs olyan játék, amit úgy ítélnek meg, hogy megütötte a mércét.
gabor170
12 éve, 4 hónapja és 1 napjaA Brutal Legend tényleg jó volt.