Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Merész kijelentést tett Tim Sweeney, az Epic Games vezére a PS5 kapcsán, lévén sokat látott emberünk az eddigi dev kit, illetve a hozzá eljuttatott részletek alapján elmondta, hogy a konzol elképesztő technológiai háttérrel megáldott SSD-t kap majd. Tim egy interjúban emelte ki a PS5 úgynevezett SSD-architektúráját, mely véleménye szerint bőven túlmutat mindenen, amire manapság ezen a téren a legdrágább számítógépek képesek, vagyis olyan sebességet kapnak a felhasználók, amihez foghatót korábban még soha nem tapasztaltak, sőt a PC-k esetében is csak a jövőben lesz elérhető.
Hogy ezt pontosan milyen technológiai háttérrel és megoldással éri majd el a Sony, azt egyelőre nem tudni még, de Sweeney szerint, ha megjelenik a PS5, az SSD-gyártók egy emberként hökkennek meg és jelentik majd ki, hogy nekik is mielőbb fel kell zárkózniuk ehhez a szinthez.
petrovicsz
5 éve, 8 hónapja és 4 napjaHa eléri a Macbookok SSD-jét, szóljatok. 🙂
tommy
5 éve, 8 hónapja és 4 napjaLényegtelen, min tesz túl. Egyszerűen csak legyen rohadt gyors és kész. 🙂
golem
5 éve, 8 hónapja és 4 napjaBitang lesz ez a hardver. 🙂
drift3r91
5 éve, 8 hónapja és 4 napjaHa gyorsabb lesz mint egy 3GB/s I/O- NVME PCIE ssd akkor azért elég jó ára lesz a nextgen gépeknek. 200k Ft ért hol épitesz össze egy terrás nvme ssd+8mag cpu+rtx 2070super szintű gépet?
ipet
5 éve, 8 hónapja és 4 napjaAzt ne felejtsd el, hogy egy újgenerációs konzolon mindig bukik az első pár évben a cég. A játékok és szolgáltatások hozzák vissza azt a pénzt. Aztán ahogy széleskörűen elterjed az új technológia a gyártásban, úgy lesz először nullás, aztán pluszos maga a gép. Lásd PS1 Slim, PS2 Slim, PS3 Slim, PS4 Slim.
totyak
5 éve, 8 hónapja és 4 napjaLehet, hogy új technológiát használnak, ami gyorsabb, mint bármi más, de egy fix hardverű konzollal ezt könnyebb is elérni, mint ezerféle pc konfigurációval. Nem is értem minek mindig a konzolt a pc-hez hasonlítgatni. Attól lesz jó egy konzol, hogy valamiben a pc fölé kerekedik? Ha valaki így gondolja, szerintem az már régen rossz.