Ki ne álmodott arról, hogy luxus verdákon autózza körbe Las Vegas városát, az anyós ülésen egy szőke cicababával, hogy betérjen az összes kaszinóba, ahol milliókat forgathat meg a szerencsejátékokban. Bizonyára sokan, azonban keveseknek adatik meg, hogy ezt megtegyék. A This Is Vegas című játékban azonban, ha virtuálisan is, de megtehetjük. Ez adja meg a játék igazi szépségét, de történet azért nem ilyen egyszerű.
"This is Sparta!"- hangzott el a nagy sikerű 300 című filmben. Ellenben most bemutatott játékban a "This Is Vegas" címszót hallhatjuk, hát igen különbségek vannak jócskán, azonban a keretszál majdnem, hogy ugyan az. De ebbe most ne menjünk bele, hiszen kaptunk egy remekbe szabott trailert a készülő játékról, amelyben megcsodálhatjuk Las Vegas városát, úgy, ahogy a fejlesztők azt elképzelték.
A GTA játékmenetét fogjuk tulajdonképpen megkapni a gameben, azonban itt kicsit más feladatokkal leszünk ellátva. Az említett címhez csak a szabadon bejárható nagyváros lesz a hasonlóság, más nem igazán. Először egy kis senkiként érkezünk meg a Bűn Városába, majd összeismerkedünk egy maffia taggal, aki belevisz minket minden "jóba". Innentől fogva nincs megállás. Azonban az élet nem csak a kaszinózásról szól Las Vegasban, hiszen a maffiát és a szerencsejátékokat vannak, akik nem nézik jó szemmel és ezt nem is titkolják el. Így egyik nagy célunk ezen emberkék kiiktatása lesz, hogy Las Vegas megmaradhasson annak, ami most is.
Bár a játékot már jó ideje ígérgetik, azonban 2009 előtt biztosan nem fog megjelenni, viszont ha jönni fog, akkor elárasztja majd a konzolokat és természetesen a PC-t is. Várjuk a további infókat!
#tv#