Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Amikor Nicolas Cantin, avagy a Thief reboot művészeti igazgatója a múlt héten azt nyilatkozta, hogy a sorozat legújabb tagjával a mainstream vonulatot szeretnék célba venni, a játékosok többsége azonnal temette a projektet, hiszen semmi szükségük arra, hogy még a Thief 4-ből is csak egy agyatlan akciójáték váljon. A fejlesztők azonban nemrégiben szépítettek a nyilatkozaton, amelyet így elég sok rajongó félreérthetett, az Eidos Montreal szerint ugyanis a játékosoknak továbbra is többféle lehetőség áll majd a rendelkezésükre ahhoz, hogy teljesítsék küldetéseiket, ehhez pedig nem csak környezetüket használhatják fel, hanem néhány érdekes kütyüt és felszerelést is segítségül hívhatnak.
A készítők kiemelték, hogy Garrett továbbra is egy mestertolvaj lesz, és nem egy gyilkológép, aminek köszönhetően akár úgy is teljesíthetjük majd a kampányt, hogy közben senkit sem ölünk meg, maximum ideiglenesen kivonjuk a forgalomból. Így már jobban hangzik, nem igaz? Megjelenés 2014-ben, PC-re és next-gen konzolokra.
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 5 napjaEz jó hír.
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 5 napjaNagyon várós cucc!