Az Electronic Arts kiadásában érkező játék ugyanis a jelenlegi tervek alapján nem lesz havidíj köteles, azaz szinte csak a játékért kell fizetnünk, az újabb átjátszott hónapokért már nem kell pénzt áldoznunk. A fedezeti költségeket az EA nyilván reklámokkal próbálja egyensúlyozni, de más elképzelések is vannak, amik másutt már korrektül működnek. Ilyenek például az exkluzív in-game tárgyakért valamint apróságokért való pénz kérés, de ide vehetjük még a pénzes DLC-ket is, amikkel hosszú távon szintén eltartható a játék. Első hallásra nagyon jól hangzik, reméljük a kiadó számításai bejönnek majd, hiszen így biztosan többen fognak rákattanni erre az egyenlőre nagyon jónak ígérkező MMO-ra. 2010-ben elvileg érkezik, a jövő évben pedig sok információt és hírmorzsát várunk a The Old Republic-ról. Addig is lehet álmodozni, az erő legyen veletek!
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A bejelentés óta egyetlen Star Wars fanatikus sem bír magával, bármi ami a Star Wars MMO körül mozgolódik, lecsapnak rá, legyen szó új képekről vagy egy szimpla kis hírmorzsáról. A The Old Republic-ra keresztelt masszív multiplayer játék megjelenése még egy nagyon távoli időpont, viszont egyre többet árulnak el belőle az érdekeltek. A Bioware által programozott alkotás több szempontból is sikeres lehet, hiszen egyrészt maga a fejlesztőcsapat neve ad egy apró garanciát, másrészt pedig a Star Wars univerzum elég népszerű ahhoz, hogy egy MMO-t elvigyen a hátán. Viszont lehet, hogy még egy pontot felfirkálhatunk erre a bizonyos előnyök/hátrányok listára, hiszen érdekes hírek reppentek fel, az MMO havidíjával kapcsolatban.
alphadog20
17 éve, 1 hónapja és 1 heteHát ha ingyenes lesz akkor nagyon örülni fogok de szerintem nem csak én 🙂
lac
17 éve, 1 hónapja és 1 heteNekem máig a legnagyobb bajom a játékkal, hogy MMo. Miért nem lehetett volna simán KotOR 3 szingli RPG-ben?😕
maniac
17 éve, 1 hónapja és 1 heteÉn is jobban örültem volna neki, de ami késik az nem múlik, szokták mondani…😉
cyb
17 éve, 1 hónapja és 1 heteHát az ok hogy ingyenes lesz de akkor lehet olyan dömping lesz a kiegészítők terén mint a Simsnek van hisz ha az EA-n múlik akkor első a pénz..
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 1 heteHát ha ingyenes lesz, akkor sokan nem fognak örülni. Nem vagyok pénzes ember ,de havi 2-3e forintot ki lehet bírni, ha azért cserébe legalább havi rendszerességgel jönnek ki újdonságok, a szerverek bírják a strapát, és megfelelő háttér lészen az egész mögött. A minőséghez pénz kell, az ingyenes játékoktól meg eddig se kaptam semmi olyat ,ami két hétnél tovább a géphez láncolt volna. Ha ingyenes lesz, és jó is lesz, akkor maga lesz az isteni csoda, ám erre még nem érett meg ez a világ 🙂
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 2 heteHMM……. Ingyenes 😄 ez részben azért is jó mert akinek még nincsen fizetése meg bankszámlája az is tudna vele jáccani 😄 lásd a 18 év alattiakat 😄
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 1 hetehmmm ez most a teljes igazság? 🙂 mert engem nem érdekel az sem hogy ha nem lesz egy wowot galázó játék csak végre valami sw :9 és igen is van akinek 2-3e is számít(nekem) szal én piszkosul örülnék ha ingyenes lenne:szal ez most tutihogy100%?😄
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 3 hetejó lenne végre egy star wars mmo én már nagyon várom. De ha inygyenes lesz akkor többen is fognak játszani és többen látják a reklámot és amiért többb pénzt is kapnak úgy hogy vitatkozhatnánk hogy melyik a jobb és amúgy néztem képekt róla a neten angyon jó grafikáju kis játék😄
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 2 heteOrulok neki.😄😄
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 1 hetehát isten igazábol én is nagyon örülök ennek a hírnek hogy egy ingyenes mmo lesz ami a star wars univerzumába kalauzol el minket és hát reméljün hogy nem lessz havi díjas. Ám de Wow-nak is van pozitivuma meg hát ennek is. az egyiknek ez a másiknak az. somsem lesz tökéletes játék mindig lesz mindegyiknek negativuma és pozítivuma.
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 2 napjajó játék lesze sztem -de jobb lene ha a jedy academíához hasonlítana 😄😄😄😄😄😄😄😎😎😎😎😎
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 1 hetemár alig várom 😄
azt mondják hogy a wowot is meg akarják előzni vele
szerintem sikerülhet is nekik főleg ha ingyenes lesz a játék 😄
vendeg
15 éve, 7 hónapja és 2 hetekira lessz 😎
vendeg
15 éve, 5 hónapja és 1 hetekiraly lesz ha lex😛😛😛😄
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 2 heteSzerintem nagyon jó hogy MMO! Már várom! Azonban én játszok(tam) már sok MMO-val ami ingyenes!Ez benne a legnagyobb trükk! Amire azt mondják ingyenes az 10 szer annyiba kerül! Lehet kapni a játékban pénzért vehető cuccokat, amit nem kötelező ugyan megvenni, de nélkülük viszont egy lövés leszel mindenkinek, miközben te 100 lövésből se lösz le senkit! És fejlődni se fogsz úgy mint mások! Ezért mindenki veszi a jó cumokat, csak hogy igy egy idő után a játék drágább lesz, mint ha havi 10 ezerbe kerülne a havidíj! Vagyis játszható ingyen, de boldogúlni nem fogsz! Ez üzlet kőkemény, és hogy ingyenes a játék csak bizonyos cumokat lehet venni pénzért aki akar, nos hát ez a legnagyobb üzlet a számukra és sokkal nagyobb bevételt biztosít mint a havidíj! Tehát lesz fejlesztés, lesz szerver lesz minden 😄
vendeg
15 éve, 2 hete és 2 napjakirály lessz nagyon 😎😎😎😎😎😎😎😎😎😎😎😛😛😄😄