Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Andrzej Sapkowski, lengyel író által megálmodott The Witcher világa már 7 könyvet megélt (eredeti lengyel nyelven), volt már film és tv-sorozat is belőle és hamarosan megérkezik a harmadik játék is belőle, ám úgy tűnik ennyi nem elég. A mai napon a CD Project RED a Dark Horse Comics-al közösen közzétettek egy teaser videót, melyben a 2013-as New York Comic Con-ra invitálnak bennünket, mely október 10-től 13-ig tart majd.
Pontos információ nem áll rendelkezésünkre, de könnyen megfejethető, hogy bizonyára egy The Witcher képregényt fognak bejelenteni a rendezvényen.
juhaszandor
12 éve, 3 hónapja és 2 heteFilmről és tv sorozatról eddig nem tudtam, majd utánanézek 😄D jól hangzik amúgy a képregény is :d
darkomen
12 éve, 3 hónapja és 2 heteThe Hexer a neve, vagy angolul The Witcher, mind a filmnek, mind a sorozatnak…
nem mostani, hiszen 2001-es a film
sokan tévedésben vannak azzal ,hogy újnak hiszik a The Witcher-t, pedig 1993-ban íródott az eredeti, csak most kezdték angolra fordítani a könyveket
maniac
12 éve, 3 hónapja és 2 heteAz év híre lenne számomra, ha igaz volna!!! Mindenre vevő vagyok, ami a The Witcherrel kapcsolatos!
totyak
12 éve, 3 hónapja és 2 heteAz ilyen promóciótól idegenkedem. Szerintem felesleges mindenbe belekeverni egy címet, ami valahol sikeres volt. Ennyi erővel készíthetnének Witcher alsógatyát, óvszert, meg a tököm tudja még mit.
paulmarlow
12 éve, 3 hónapja és 2 heteVan magyarországon ahol Dark Horse képregényeket lehet vásárolni?
juhaszandor
12 éve, 3 hónapja és 2 heteA könyvekről tudom, hogy nem maiak… 🙂 a sorozatról és filmről simán csak nem hallottam, de majd rákeresek. 🙂
kpal
12 éve, 3 hónapja és 2 heteJónak igérkezeik.