Példának okáért bejelentették, hogy a korábban kizárólag mobiltelefonra fejlesztett, harmadik Parasite Eve felvonás érkezik a Sony marokkonzoljára is. Sok részlettel sajnos nem hozakodtak elő, ám azért már tudunk egyet s mást a jövőre megjelenő epizódról, plusz néhány képpel is szolgálhatunk végre.
Az első Parasite Eve felvonás még a PlayStation One konzolon látta meg a napvilágot 1998-ban, majd ezt követte az ezredfordulón a második epizód, azóta pedig teljes képszakadás. Nem érkezett PlayStation 2-re folytatás, sőt, az újabb titánra sem terveznek Parasite Eve címet kiadni az RPG gyárosok, ám bejelentettek egy egészen váratlan dolgot. Az NTT Docomo (japán egyik vezető mobil szolgáltatója) mobiltelefonjaira fejlesztett The 3rd Birthday a Sony zsablakójára is elkészül majd, valamikor a következő esztendő folyamán.
A The 3rd Birthday nem egy folytatás lesz, sokkal inkább egy spin-off, azaz kitérő, mellékszál, ez adhat magyarázatot arra, hogy a játék hivatalos címéből miért is száműzték a Parasite Eve elnevezést. A sorozat főhősnője, Aya Brea visszatér, ám immáron más formában, valamint a játék dizánja is alaposan megváltozott a legendás elődökhöz képest. Mindemellett ez egy Parasite Eve játék lesz, csak éppen merőben eltérő tálalásban kerül majd elénk a finomság.
Egyelőre csak nipponi megjelenést terveznek a Square Enix-nél, így jelen pillanatban nem tudjuk, hogy találkozhatunk-e valaha egy PAL-os kiadással, vagy sem. Továbbá arról sem tudunk semmit, hogy mi lesz a sorsa az eredetileg tervezett, mobiltelefonos kiadásnak, de minket ez egyáltalán nem is érint. Jövőre elkészül tehát a PlayStation Portable verzió, amelyről máris begyűjtöttük az első állóképeket. Legnagyobb sajnálatunkra egy CG videó jelenetei lettek megörökítve, így magából a játékmenetből még nem tudunk semmit sem felmutatni. Várunk és bizakodunk.
Aya még mindig gyönyörű és úgy fest mintha csupán 20 eszetendős volna, pedig valójában már a 35. életévét tapossa. A fiatalsága megőrzésében a különleges képességei segítették.