Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Tavaly a semmiből jött, de óriási sikert aratott a Disco Elysium, ami a papír és ceruza alapú RPG-k élményét ültette át a digitális élmény keretei közé, hamarosan pedig már a tévéképernyőkön is élvezhetjük a kalandot. Frissen jött a hír ugyanis, hogy tévésorozat formájában fog megelevenedni a szóban forgó alkotás, ami kapcsán ráadásul ugyanazzal a produkciós vállalattal kollaborál a fejlesztőbrigád, akik idén a Sonic, a sündisznót is letették az asztalra, a dj2 Entertainmenttel.
Csak úgy, mint a játék is, a sorozat a „A Secred, Terrible Air” néven futó regény univerzumában fog játszódni, amely Robert Kurvitz tollából származik. A játék sztorijában egy amnéziás rendőrt alakítottunk, akivel egy gyilkosságot próbáltunk felgöngyölíteni, azonban ennél többet kár is lenne ellőni a történetből, mindenki élje át saját maga. Ugyanakkor a sorozatot tárt karokkal várjuk, és bár nincs megjelenési dátum de vélhetően még évekre van a premier.
tommy
5 éve, 6 hónapja és 3 heteNekem ez teljesen új. 😮 Mármint a játék.
mordorer
5 éve, 6 hónapja és 3 heteHol volt ez óriási siker? Soha életemben nem hallottam róla.
wickedsick
5 éve, 6 hónapja és 3 heteMinden téren óriási siker. A megjelenés körüli hetekben a Steam legtöbb bevételét produkáló játéka volt, Metacritic-en 91 ponton áll, valamint a The Game Awards 2019-en is elhozta a legjobb narratíváért járó díjat.
patrik94
5 éve, 6 hónapja és 3 heteÉn is most hallok erről először. 😮
mordorer
5 éve, 6 hónapja és 3 heteÉn értem, viszont akkor nem, hogy ti miért nem írtatok róla például egyetlen szót sem? Megjegyzem, más sem. Nekem az óriási siker az, amiről mindenki hallott, amiről mindenki írt. Ez maximum egy játék, ami bizonyos körökben ismert és elismert lett, de nem egy populáris termék.
wickedsick
5 éve, 6 hónapja és 3 heteFurcsán fogalmazod meg, hogy mi sikeres és mi nem. 😄 Ha nincs aktuális hír, fontos hír, amit le kéne hoznunk belőle, akkor miért írnánk róla? „Bizonyos körökben”, végülis csak elhozta a TGA narratív díját… xD